10. rész

~Cassie

Sosem hittem volna, hogy egyszer a You Me At Six-szel fogok bulizni. Túl rendesek voltak. A világért sem hagytam volna ki egy ilyen lehetőséget, de nem akartam zavarni, hiszen még csak most találkoztunk. De ezek a srácok mindenáron azt akarták, hogy velük tartsunk. Nem voltam hozzászokva, hogy törődnek velem. Nem nyíltam meg egykönnyen az idegeneknek. Három emberhez kerültem közel egész eddigi életem során: Max, Derek és Amy. 

Mikey, mármint Max volt az első és utolsó gyerekkori barátom. Imádtam azokat a nyarakat. Fájt, hogy el kellett válnom a legjobb barátomtól. De most megint itt van velem, és megpróbáljuk újraépíteni a barátságunkat. Max-szel megegyeztünk, hogy úgy hívjuk a másikat ahogy a többiek, elvégre már nem gyerekek vagyunk vagy mi.
A szüleim sosem törődtek velem igazán. Apám mindig dolgozott. Jó ha reggelente összefutottam vele. Habár anyám legtöbbször otthon volt, mégse törte magát, hogy egyáltalán megismerjen. Rengeteg zsebpénzzel kompenzálták nemtörődömségüket. Minden időmet a szobámban töltöttem. A tankönyveimet bújtam éjjel-nappal. Azok voltak a menedékeim. Aztán tizenöt éves koromban új mentőöv bukkant fel, amivel mindent át tudtam vészelni vele. Ez volt a zene. A bandák, mint az All Time Low, a Pierce The Veil, a Bring Me The Horizon vagy a legnagyobb kedvencem a You Me At Six - csak hogy párat említsek - meggyőztek arról, hogy érdemes élnem, minden helyre fog jönni. A zene és a tanulás volt a drogom, velük elmenekülhettem a világ elől. Egész jól működött. Egészen az egyetemig, mert ott valaki kirángatott a saját kis világomból. Derek volt az első szerelmem. Egyből levett a lábamról. Próbáltam elkerülni, mert azt hittem csak szórakozni akart velem, de egyre ismételgette, hogy én más vagyok mint a többi lány, valami különleges és én kellek neki. Pont én, aki éveken át egy senki volt mindenki számára, aki mindent eltűrt, akinek a középiskola maga volt a pokol. Nem tudtam felfogni, hogy ő komolyan engem akart. Fogalmam sem volt, mit látott bennem egy olyan tökéletes srác mint ő. Talán csak megsajnált, mert olyan elcseszett voltam. Egy átlag ember nem tizenkilenc éves korában kezd el élni, de nekem kellett valaki, aki megadja a kezdőlökést. Nekem ez Derek volt. Elválaszthatatlanok voltunk. Sok mindenben egyezett az ízlésünk, részben a zenében is. Még koncertekre is jártunk, és gyakran találkoztunk a barátaival, de velük sosem jöttem ki igazán. Felejthetetlen emlékeket szereztem mellette, de tudjuk, hogy az egész hogy végződött.

És Amy. Amy sokkal többet jelent nekem, mint egy legjobb barát. Olyan mint egy testvér, aki nekem sosem adatott meg. Nem tudom, mit kezdenék nélküle. Szinte a tökéletes ellentétem: gyönyörű, életvidám és nyitott. Bárkivel szóba tud elegyedni és mindig benne van egy jó buliban. Mint például most is. Olyan természetesen mozgott a srácok körül, mintha ezer éve ismerné őket.
- Amúgy szoktatok fanokkal bulizni? - kérdezte Amy úgy általánosságban - Mármint nézzetek ránk! - utalt a felsőinkre - Én személy szerint nem szívesen mennék így bulizni veletek.
- Most, hogy mondod... - vakarta meg Josh a nyaka hátulját elgondolkodva - Nincs nálatok másik ruha? A nők táskáiban minden elfér.
- Na jó. Adjatok egy órát és partyra készen fogunk visszajönni - ajánlotta fel Amy.
- Egy órát? - vinnyogott Matt.
- Vagy írjátok le a hely címét, ahova menni akartok, és majd ott találkozunk - vetettem fel az ésszerűbbnek tűnő ötletet.
- Ez már jobban tetszik.
- Majd megírom Amy-nek a címet miután mi is megtudjuk, úgyis meg van a száma - mondta Josh. Dan halkan megköszörülte a torkát, erre Josh vigyorogva hozzám fordult - De minden esetre te is megadhatnád a tiédet, hátha a szöszi megint elássa a mobilját a táskája legmélyére.
- Hé - háborodott fel Amy és gyengén karon ütötte a fiút.
- Rendben - nyújtottam a kezem a telefonjáért, amit a kanapé másik végéből szedett össze. Elmentettem a számomat és visszaadtam neki a mobilt. Ekkor az ajtón három erőteljes koppanás hallatszott. Bárki is volt az, nem várta meg míg beengedik, mert egyből benyitott. A küszöbön négy szélesen mosolygó, kitárt karú lány állt egymás mellett, mögött. Feltételeztem, hogy a srácok barátnői lehettek.
- Party timeee! - kiáltották egyszerre és berontottak a szobába.
- Abbi? - pattant fel Josh leírhatatlan boldogsággal és némi hitetlenséggel a tekintetében. Odafutott az ombre hajú lányhoz, megragadta a derekánál és szenvedélyesen megcsókolta. Eközben Matt éppen felkapta a barátnőjét, aki csak nevetett és addig forogtak, míg el nem szédültek. Chris szorosan átölelte az egyik lányt. Max is felkapta a barátnőjét és Matték mintájára megpörgette. Egyedül Dan maradt ülve és mosolygott a szerelmeseken.
- Mondtam, hogy meglepi lesz - mutatott Matt barátnője Abbi-re, aki még mindig Josh karjai között volt. Aztán feltűnt neki, hogy idegenek is vannak a szobában. Az arcomra siklott a tekintete, majd a pólómra, ugyanígy Amy-t is végigmérte. Összehúzta a szemöldökét és kérdőn a barátjára nézett.
- Nem őrült rajongók, ne félj! - nevetett Matt. A lány barátságos mosolyra húzta a száját.
- Sziasztok, Holly vagyok - nyújtotta a kezét.
- Cassie - mondtam és kezet fogtunk.
- Amy, de hagyjuk a formaságokat - lökte félre Holly kezét és helyette megölelte. A lány meglepetten viszonozta. A többiek is újra felénk fordultak.
- Szóval ő Cassie, régi barátom - mutatott be az újonnan érkezőknek Max -, és a legjobb barátnője, Amy.
- Sziasztok - intettem kissé feszengve. Kedvesen mosolyogva üdvözöltek minket. Kiderült, hogy Chris barátnője Georgina, de hívhatjuk Georgie-nak, ha jobban tetszik. Max barátnője pedig Laura. Abbi és Holly nevét meg már tudtuk. Majd sűrű bocsánat kérések közepette kirángattam Amy-t a szobából, mert amúgy is indulnunk kellett volna.

~Max

- Aztán igyekezzetek! - kiáltottam még utánuk. Amint kiléptek az ajtón hiányérzetem támadt. Mind letelepedtünk a kanapékra.
- Kedves lányoknak tűnnek - jegyezte meg Georgie.
- Azt mondtad Cassie régi barátod, igaz? - kérdezte tőlem Laura.
- Pontosan.
- Hogyhogy még sosem meséltél róla? - érdeklődött.
- De meséltem róla neked. Emlékszel a gyerekkori sztorijaimra, amikben szerepelt egy Maggie nevű lány? - L csak bólintott - Na ő Maggie.
- Hogy lett Cassie? - kapcsolódott be Holly is a beszélgetésbe.
- Áttért a második nevére, de nem igazán tudom, miért - sóhajtottam.
- Említettem már, hogy írt nekünk egy dalt? - vigyorgott Josh, aki valószínűleg egy rózsaszín felhőn át látta a világot most, hogy Abbi visszatért.
- Mi? Nem! - mondtam szinkronban Dan-nel.
- Akkor most mondom. Még rá sem néztem, de biztos vagyok benne, hogy fantasztikus. El fogom érni, hogy elénekelje nekünk - jelentette ki eltökélten.
- Valaki kitalálta már, hova megyünk? - váltottam témát.
- Persze, már hívtam taxit is - mondta Dan.
- Akkor indulhatunk? - állt fel Matt, ezzel elérve, hogy Holly leesett az öléből és a földön landolt.
- Sajnálom, cica - kacsintott a lányra, majd menyasszonyi stílusban felkapta és elindult vele kifelé. Mindnyájan követtük őket. Az épület előtt három taxi várt ránk. Kisebb veszekedés után sikerült eldönteni, hogyan üljünk. Így Dan-nel és Matt-tel elfoglaltam az egyik autó hátsó ülését. De előtte Josh megadta Dan-nek Cassie számát és egyszerre küldték el a lányoknak a címet, biztos ami biztos. Útközben nem hagyhattuk ki, hogy megálljunk a Nando's-nál. Aztán odaértünk egy hangulatosnak tűnő bárhoz. Szerencsére nem volt tömeg és még a zene is jó volt, élőben játszott valami ismeretlen zenekar. A lányok egyből a tánctér felé vették az irányt. Mi a bárpultot céloztuk meg. Már pár kör ital lement, amikor valaki mögém settenkedve eltakarta a szememet a tenyerével.
- Találd ki, hogy ki vagyok! - mondta nevetve és elvette a kezeit.
- Jajj Cassie, ez így nem volt nehéz, én is ugyanezt csináltam veled - fordultam meg mosolyogva, és tényleg ő állt előttem. Egy fekete testhezálló ruhát viselt, ami a combja közepéig ért és matt fekete bakancsot - Örülök, hogy itt vagytok.
- Szia, Cassie - jött oda Dan - Kérsz valamit inni?
- Szia - mondta alig hallhatóan és félrenézett. Most komolyan elpirult? De édes! - Talán egy kólát - mosolygott félénken Dan-re.
- Azonnal hozom - és a pultoshoz fordult.
- Nem innál valami ütősebbet? Ha egyszer ünnepelni jöttünk - érdeklődtem.
- Nem iszom.
- Mióta?
- Egy éve.
- Hű, kitartó vagy. De biztos nem kérsz mást? Egy ital még nem a világ vége - győzködtem.
- Legyen - sóhajtott - Egy ital. Nem több - tartotta fel a mutatóujját határozottan. Dan ekkor nyújtotta át a kólát Cassie-nek.
- Köszönöm - mondta a lány és beleivott. Én addig kértem egy kör rövidet és mindenki felvett egy kispoharat.
- A turné sikeres befejezésére! - mondta Chris.
- Az új régi barátainkra! - emeltem fel a poharam.
- Egészségünkre! - koccintottunk, lehúztuk az italunkat és egyszerre csaptuk le a pultra.
- Táncoljunk - ugrándozott Amy fel-alá. Alig ért ide, már van benne alkohol rendesen. Az egész csapat a tánctérre nyomult. Ennyire jó esténk is ritkán van. Néha visszajárkáltunk a pulthoz újabb piákért, és Cassie szigorú egy italából először kettő lett, majd három, végül már senki nem számolta. Egyszer csak Josh karon fogta Cassie-t és odarángatta az együtteshez. Valamit súgott az énekes fülébe, aki jól megnézte a feszengő lányt, majd bólintott és a mikrofonjához fordult.
- Hölgyeim és uraim! Köszöntsék nagy szeretettel ezt a szépséget - intett Cassie felé -, aki egy saját dalt szeretne előadni - és a banda levonult a színpadról. Valaki kerített egy széket, meg adtak egy gitárt Cassie-nek.
- Köszönöm - szólt bele a mikrofonba -, de inkább kényszerítettek, mint hogy magamtól szeretném ezt - erre mind felnevettünk, végül is igaza volt - A dal címe 'Better Things'.
Megköszörülte a torkát és elkezdett játszani, aztán jött hozzá az ének. Gyönyörűen hangzott, nem vidáman, de tele volt reménnyel. Azt hiszem, Amy elsírta magát. Laura az oldalamhoz bújt és úgy hallgatta. A többiek is meghatódtak. A dal végén állva tapsolt az egész közönség, de mi voltunk a leghangosabbak.
- Köszönöm szépen - mondta Cassie mielőtt lesétált a színpadról. Az ő szemében is könnyek voltak, de szélesen mosolygott.
- Fantasztikus, köszönjük. Akkor folytassuk a bulit - tért vissza a színpadra az együttes.
- Lenyűgöző voltál - lépett oda Cassie-hez Dan és megölelte.
- Csoportos ölelés! - kiáltotta Matt és átölelte mindkettőjüket. Én is csatlakoztam, majd a többiek is mind. Az új kört Cassie egészségére hajtottuk fel.
Később Laurával az ölemben ültem egy bárszéken háttal a pultnak és a többieket figyeltem a tánctéren, mikor Cassie kissé dülöngélve ért mellénk Amy-vel az oldalán, akinek megint valami koktél volt a kezében.
- Eszméletlen ez a buli - kiáltotta Cassie - Köszönöm, hogy itt lehetek veletek.
Már nyitottam volna a szám, de a lány már vissza is ment táncolni, illetve ment volna, de egyensúlyát vesztve Dan karjaiban kötött ki. Nevetve támogatták fel egymást. Lehet, hogy jobb lett volna, ha nem iszik. De jelen pillanatban nem tudtam aggódni, csak élveztem az éjszakát.

9. rész

~Josh

Amint lejöttünk a színpadról, az öltözőszoba felé vettem az irányt. Ledobtam magam az egyik kanapéra és elővettem a telefonomat. A Twitter bejegyzéseket látva úgy tűnt, a rajongóink meg voltak elégedve a koncerttel. Aztán írtam egy SMS-t Abbi-nek:
"Szia szépségem! 
A turnénak vége és nem tudok veled ünnepelni. Mikor jössz haza? Nagyon hiányzol!
Josh xx"
Tudom, hogy minden egyes nap beszéltünk telefonon, de nem érem be a hangjával. Hiányzik. Rendben van, hogy tölt pár hetet a családjával, de jó lenne, ha hazajönne. Fáradtan felsóhajtottam és elhajítottam a telefonomat a kanapé másik végébe.
-Matt, hol vannak a többiek? - kérdeztem az egyetlen elérhető személytől a szobában.
-Chewy mint látod telefonál - intett a fel-alá járkáló Chris felé - Azt hiszem, Georginával beszél. Dan-t nem láttam. Max pedig bejött, aztán egyből ki is ment azzal a szándékkal, hogy előkeríti Maggie-t vagy Cassie-t vagy nem tudom, hogy hívják - mondta egyhangúan és meghúzta a sörét.
-Meglepően komornak tűnsz - néztem rá gyanúsan.
-Ha néha figyelnél a körülötted zajló dolgokra, láttad volna, hogy a barátnőm egy pillanattal ezelőtt még itt volt, de kapott egy hívást és minden magyarázat nélkül távozott, de biztosított róla, hogy siet vissza.
-Addig megvan, hogy a színpad széléről végignézte a koncertet, de még most sem értem, miért vagy ilyen.
-Tudod, én nem szeretem, ha nem tudok valamiről - duzzogott.
-Semmi baj, Matty - álltam fel és megsimogattam a fejét - Én körülnézek odakint - mondtam és az ajtóhoz sétáltam. A kezem már a kilincsen volt, mikor magától kinyílt az ajtó, és egy igen vidám Max nekem ütközött.
-Á, Josh! Nézd kiket szereztem! - állt félre és egy boldogságtól sugárzó, mégis idegesnek tűnő Cassie-vel és egy magabiztosan mosolygó Amy-vel találtam szemben magam. A sort Dan zárta, akire végre visszakerült a fekete inge.
-Örülök, hogy idetaláltatok - mondtam és udvariasan az ajtó mellé állva beinvitáltam őket - Hölgyeim, kérem fáradjanak beljebb!
-Milyen udvarias! - reagált először Amy. Visszaültem a kanapéra és a szőkeség lehuppant mellém - Még egyszer szeretném megköszönni, hogy szereztél nekünk jegyet - hálálkodott és nyomott egy puszit az arcomra. Komolyan mondom, mintha enyhe áramütés ért volna, bizsergett az arcom
-Én pedig még egyszer elmondom, hogy örülök, hogy szerezhettem nektek egy jó napot - mosolyogtam rá.
-Soha nem láttam még Cassie-t ilyen boldognak - nézett a barátnője felé, aki Max és Matt közé szorult a másik kanapén. Mire mindenki helyet talált, Chris is csatlakozott hozzánk.
-És milyen volt az első sorból figyelni a koncertet? - kérdeztem a lányoktól. Cassie már nyitotta a száját, hogy válaszoljon, de Matt közbevágott.
-Várj, várj, hadd találjam ki! Életed legnagyobb élménye volt, minden egyes percét élvezted és azt kívántad, bárcsak soha ne érne véget? - Cassie mintha kissé elpirult volna, Matt pedig önelégülten vigyorgott.
-Aha, valami ilyesmi - motyogta a lány.
-Hé, csak vicceltem, de mindig ilyen érzelmeket váltok ki az emberekből - nevetett Matt és megint meghúzta a sörét. Úgy gondolom, már nem durcás. - Kedvenc pillanat? - kérdezte aztán. A lányok nagyon elgondolkodva néztek.
-Mikor a The Swarm alatt azt kérted, Josh, hogy bízzunk benned és szó szerint mindenkit padlóra küldtél - fordult felém Amy - És leírhatatlan érzés volt mikor utána mindenki egyszerre ugrott fel.
-Jól van, Joshua, azt hiszem, szereztél egy új rajongót - veregette meg Chris nevetve a vállamat. Csak mosolyogtam Amy felcsillanó szemein. Eddig fel sem tűnt, hogy ugyanolyan kék szemei vannak, mint nekem. Hozzá jobban passzol.
-Cassie? Neked? - érdeklődött Max.
-Nehéz egyet kiemelni. Imádtam a hangulatot, a fényeket, a kivetítőt mögöttetek és nagyon meghatott, hogy a Cold Night előtt megemlékeztetek Kurt Cobain-ről. A húsz éve elhunyt legenda - itt szünetet tartott és egy széles mosollyal az arcán folytatta - Az egész olyan felemelő volt - Mindenki egyetértően bólogatott. Mellettem Amy a táskájában kutakodni. Egyből kiszúrtam benne egy egész profinak kinéző fényképezőgépet.
-Fotóztál a koncert alatt? - néztem rá kíváncsian. Ő csak bólintott, a kezembe nyomta a gépet és tovább kutatott - Amúgy mit keresel? - kérdeztem, míg elkezdtem átnézni a képeit. Nagyon jók voltak.

 Végül győztesen felmutatta a telefonját. Természetesen a táskája legalján volt.
-Azt hittem, az enyém volt, de nem - zárta le a képernyőjét sóhajtva - Srácok, valakinek rezgett a telója - mondta hangosabban, hogy mindenki hallja. Feléledt bennem a remény, hogy Abbi visszaírt és már mentem volna a kanapé másik végéhez, ahová előzőleg hajítottam a telefonomat, de Matt kijelentése megállított.
-Holly azt írta, hogy úgy tíz perc múlva itt lesz és hoz valami meglepetést is, de nem tudom, mit vagy hogy egyáltalán kinek - összehúzta a szemöldökét, ahogy a telefonja képernyőjét bámulva felolvasta nekünk az üzenetet.
-Akkor nagyjából tíz perc múlva mehetünk partyzni! - kiáltott fel Dan jó hangulatban - Cassie, Amy, ti is velünk jöttök, ugye? - nézett rájuk izgatottan.
-Még szép - vágta rá Amy - Nem tudtok megszabadulni tőlem - nevetett fel. Cassie jóval bizonytalanabbnak tűnt.
-Ha senkinek nem baj, akkor szívesen csatlakozom én is - nézett körbe félve.
-Ez az! - éljeneztünk mindnyájan. Emlékezetes estének nézünk elébe.

8. rész

~Cassie

Te jó ég! Ez életem legjobb napja! Hatalmas mosollyal az arcomon siettem Amy-hez.
-Mi a fene volt ez? - kérdezte minden bevezető nélkül. Nagy vonalakban elmeséltem neki, hogy három egymást követő nyarat Maxék szomszédjában töltöttem, hogy hogyan lettünk jóban, hogy azóta nem találkoztunk, és hogy fogalmam sem volt róla, hogy a gyerekkori barátom a kedvenc együttesemben gitározik. Ő tényleg rengeteget változott. Amy egyre nagyobb döbbentséggel hallgatta a mondandómat. Végül ennyit tudott kinyögni:
-Hűha! - és nevetni kezdett - Nem vagy semmi, te lány! - aztán belém karolt és a színpad felé vettük az irányt. A rajongókat Meet&Greet-ről hamarabb beengedték, így Amy-vel eljutottunk a kordonokig. A maradék két órát beszélgetéssel, és a helyünk megtartásáért folyó állandó küzdelemmel töltöttük. Aztán az egész közönség egy emberként kiáltott, sikított fel, mikor a You Me At Six besétált. Max-et figyeltem, tudtam, hogy engem keres a tömegben. Hamarosan meg is talált és szélesen elmosolyodott. Aztán felcsendült a Too Young To Feel This Old és mindenki megőrült. Josh-sal együtt énekeltem a szöveget és közben Amy-vel ütemre ugráltunk. Soha nem éreztem még ilyen felszabadultnak magam.
-Hogy vagytok ma este? - kiáltotta Josh a mikrofonba. Csak artikulálatlan ordítást hallottam mindenhonnan és én is becsatlakoztam. Amy elővette a fényképezőgépét és lőtt pár képet mind a srácokról, mind a közönségről. A koncert folyamán Max tekintete még jó párszor találkozott az enyémmel. Nem tudom hány számmal később Amy beleordított a fülembe, másképpen nem tudtunk kommunikálni.
-Dan téged bámul! - Felnéztem a színpadra, és tényleg. A dobok mögül azok a hihetetlen kék szemek engem néztek. A pólója már lekerült róla, így megcsodálhattam az izmait. Mosolyogva viszonoztam a pillantását, de hátulról elég rendesen meglöktek, így félre kellett néznem. Néhány alkalommal még sikerült elkapnom a tekintetét. A mosolyom a koncert végéig töretlen maradt. Még Max egyik pengetőjét is sikerült megszereznem, és Matt rám kacsintott.
-Köszönjük, fantasztikus közönség vagytok! - búcsúzott Josh. Dan behajította az ütőit a tömegbe, aztán lesétáltak a színpadról. Elképesztő hangzavar volt. Amy-vel arra vártunk, hogy meginduljanak az emberek, mikor a nevemet kiáltotta egy mély férfi hang. Megfordultam és Dan-nel találtam szemben magam. A kordon másik oldalán állt.
-Szia! Eszméletlen jó voltál - mondtam -, mármint az egész banda elképesztő volt - tettem hozzá.
-Bocsáss meg, de nem hallak - kiáltotta. Még közelebb mentem a kordonhoz, pedig a koncert alatt már szinte eggyéváltam vele, annyira nagy volt a nyomás hátulról. Ekkor két erős kar fonódott a derekam köré és átemelt a kordonon.
-Sajnálom, eléggé megizzadtam - szabadkozott - Szóval mit is mondtál? - kérdezte és kisfiúsan rám mosolygott, amitől pillangók éledtek a gyomromban.
-Én... - Miről beszéltem egyáltalán? Nem tudok tisztán gondolkodni míg így néz rám - Csak azt, hogy jók voltatok.

~Dan

-Örülök, hogy nem okoztunk csalódást - mosolyogtam még mindig. Most vagy soha, Daniel - Szóval arra gondoltam, hogy nem lenne-e kedved... - de ekkor félbeszakítottak. Ezt nem hiszem el.
-Találd ki, hogy ki vagyok! - mondta Max Cassie mögé lépve és a kezeivel eltakarta a lány szemeit. Cassie forgolódni kezdett a hang forrását kutatva. Sikerült lefejtenie Max kezeit és egy boldog 'Mikey' kiáltással szorosan megölelte. Még színpadra lépés előtt kifaggattuk Max-et a Meet&Greet-es jelenetről, de minden magyarázata ellenére furcsának találtam ezt a régi barátos sztorit. Vajon több van köztük egyszerű barátságnál? Kényelmetlenül álldogáltam, míg ők ketten beszélgettek.
-Hé, a világért sem szeretnélek kirángatni a merengésedből, de nem segítenél? - Oldalranéztem, Amy lovaglóülésben ült a kordon tetején. Visszafojtottam egy nevetést és lesegítettem onnan.
-Huh, köszi - villantott egy mosolyt és kisöpört egy kósza tincset az arcából.
-Igazán nincs mit - villantottam meg én is a szívdöglesztő mosolyomat.
-Amy! - kiáltott felénk Cassie -  Képzeld szereztem bejutást a backstage-be - kacsintott cinkosul Max-re. Persze, ájuljatok el. Pont ezt akartam felajánlani Cassie-nek, mikor Max felbukkant. Magamban mérgelődve sétáltam az öltözőszobánk felé. Azért örültem, hogy a lányok is velünk tartanak, de egy kissé vesztesnek éreztem magamat.
-Biztos vagyok benne, hogy ő is kedvel - várt be Amy, míg Cassie és Max elöl mentek.
-Mi? - néztem rá értetlenül.
-Cassie - mondta a szemét forgatva - Eléggé ismerem a barátnőmet, hogy tudjam, ha tetszik neki valaki, ami amúgy szinte soha nem történik meg, és látom rajtad, hogy neked sem közömbös.
-Te olvasol az emberekben?
-Néha jók a megérzéseim, és csak azért mondtam el, mert rendesnek tűnsz. De nagyon vigyázz rá! - váltott komoly hangnemre.
-Még egy rendes beszélgetésünk sem volt, hova gondolsz.. mintha annyi közöm lenne Cassie-hez - motyogtam.
-Hé, fel a fejjel! Még bármi megtörténhet - mosolygott Amy és biztatóan megszorította a kezem.

7. rész

~Max

-Majd a koncerten - öleltem meg Amy-t, és a következő rajongó felé fordultam. A felismerés olyan hirtelen tört rám, hogy éreztem ahogy a vér kifut az arcomból. Mindig is reméltem, hogy valamikor újra összefutok Maggie-vel. De sosem gondoltam, hogy tényleg meg fog történni.
-Istenem, te nem változtál semmit - suttogtam, hogy csak ő hallja. Jó, természetesen sokat változott, de bárhol felismerném. Nem láttam már vagy.. mennyi? Tizenhárom éve? Úgy tűnt ez elég hosszú idő ahhoz, hogy ő ne emlékezzen rám. Semmi jelét nem láttam, hogy felismerné bennem azt a kissrácot, akivel három nyáron át szomszédok voltak - Maggie? Nem emlékszel rám, igaz? - sóhajtottam.
-Cassie vagyok - vonta össze a szemöldökét. Nem lehet, hogy ez a lány nem ő. Felálltam az asztaltól, és megálltam vele szemben. Lassan az állához emeltem a kezem és a hüvelykujjammal végigsimítottam egy szinte láthatatlan hegen. Én tudtam, hogy ott van. Leesett a diófáról, amire azért mászott fel, mert én azt mondtam, hogy úgy sem tud. - Ezt miattam szerezted - néztem a szemébe. Elgondolkodott egy pillanatra, majd tágra nyílt szemekkel bámult rám és hitetlenül megrázta a fejét.
-Mikey? - most először szólalt meg, gyenge volt a hangja. Széles mosollyal bólintottam - Úristen, Mikey! - kiáltotta, és a nyakamba borult. Szorosan átölelt - Nem hiszem el, hogy te vagy az - húzódott el könnyes szemmel, majd gyanúsan méregetni kezdett - Várj, te hazudtál a nevedről? Te Max Helyer vagy, az Isten szerelmére!
-Inkább csak füllentettem - hajtottam le a fejem - Michael-ként mutatkoztam be, emlékszel? Az a második nevem.
-De miért tetted?
-Hát, tudod, mikor kiderült, hogy egy két évvel fiatalabb kislánnyal kell jópofiznom, nem igazán rajongtam az ötletért - húztam el a számat - Azt hittem idegesítő leszel. Nagyobbat nem is tévedhettem volna. De féltem, hogy esetleg megharagszol, ha megtudod. Plusz addigra már lett egy olyan becenevem, amin senki más nem hívott - öleltem meg újra - De te miért mondtad azt, hogy Cassie vagy? - toltam el magamtól, hogy láthassam az arcát - Ne mondd, hogy a Margaret a második neved, és te sem akartál nekem rendesen bemutatkozni!
-Dehogyis, én nem ítélkezem látatlanban - ütött finoman karon - A Cassandra a második nevem, egy éve azt használom - elkezdte a cipőjét nézegetni - Akkor kezdtem új életet. Gondoltam a névváltoztatás jó kezdet lenne - vonta meg a vállát. Körbenéztem, és láttam, hogy már majdnem minden fej felénk fordult a teremben.
-Hé, ígérem, még kereslek, de feltartjuk a sort - megpusziltam  a homlokát, és siettem volna vissza a helyemre, de elkapta a kezem és belenyomott egy rajzot, majd boldogan mosolyogva elrohant.

6. rész

~Dan

A srácokkal csak ültünk az asztalnál, vártuk a rajongókat. Csak néztem a véget nem érő sort. Szerettem a rajongóinkat, de ezeket az alkalmakat nem igazán. Sosem éreztem helyesnek az asztalon áthajolva beszélgetni velük, megölelni őket. Párszor körbenéztem a teremben. Egyszer csak megakadt a tekintetem egy magas, szőke lányon.
-Hé, Josh - böktem meg a vállát Matt-en átnyúlva, míg volt egy szabad pillanatom.
-Mi van, haver? - kérdezte két poszter dedikálása között.
-Az ott nem a te csajod? - intettem a szőkeség felé.
-Ki? - kapta fel a fejét Josh, majd meglátta kire utaltam és beleütött a karomba - Ő nem a csajom - de azért szélesen elmosolyodott. - Szóval eljöttek.
-Jöttek? - zavarodtam össze - Nem csak... - hogy is hívják? Valami A betűs, majd egy kis szünet után kinyögtem - ...Amy-t hívtad meg? - De Josh a figyelmét már az asztal előtt álló rajongóinknak szentelte, úgyhogy valószínűleg meg sem hallotta a kérdésemet. Újra Amy felé fordultam. Feltűnően csinos volt. Izgatottan mosolygott és megszorította a mellette álló lány kezét. Aha, szóval rá vonatkozott a többesszám. Egy nagy mappát tartott az oldala mellett, mintha kincsre vigyázna. Néha körbepillantott a teremben. Nem tudtam levenni róla a szemeimet. Volt benne valami különleges. Újra nézelődni kezdett, s ez alkalommal sikerült elkapnom a tekintetét. Igéző, sötétbarna szempárral találtam szemben magam. Elsőre hűvösnek tűnt, de biztos voltam benne, hogy mély érzelmek rejtőznek alatta.
-...és ekkor jöttem rá, hogy rátok mindig számíthatok. A zenétek megmentette az életemet. Hatalmas köszönettel tartozom, Dan - megráztam a fejem, és az előttem álló lányra néztem. Ölelésre nyitotta a karjait. Kis fáziskéséssel reagáltam.
-Én köszönöm, hogy segíthettem - öleltem meg. Úristen, mióta beszélhetett már hozzám? Remélem nem olyan rég óta. Koncentrálj, Daniel, koncentrálj! Ezután már minden figyelmemet az éppen soron következő rajongóra fordítottam.

~Cassie

-Jól láttam, amit láttam? - kérdezte Amy önelégülten vigyorogva - Komolyan mondom, itt izzik a levegő - kezdte el legyezni magát.
-Te mégis miről beszélsz? - húztam fel a szemöldököm. Éreztem, hogy a vörös egyik kellemes árnyalata költözött az arcomra.
-Természetesen rólad és a jólfésült dobosról hihetetlenül cuki kék szemekkel - vigyorgott - Ugye ő a dobos? - bizonytalanodott el.
-Igen, ő a dobos és igen, gyönyörű szemei vannak, amúgy Dan-nek hívják, de semmi nem történt - zártam le a témát.
-Aha, szóval a semmi miatt kalandoztál el percekre - bólogatott Amy sokatmondóan. Gyilkos tekintettel néztem rá - Jól van, békén hagylak. De azért meg kell hagyni, tényleg jól néz ki.
-Amy! - nevettem fel hitetlenül.
-Oké, befejeztem - emelte fel ártatlanul a kezeit - Amúgy kissé utánanéztem a bandának, úgyhogy már többé-kevésbé ismerem őket - váltott témát.
-Ennek örülök. Ki tudja? Lehet, hogy a végén nagyobb rajongó leszel, mint én.
-Az nem lenne nehéz - legyintett - Végül is te csak titokban imádod őket. Még nekem sem meséltél róluk - karba tett kézzel megpróbált sértődötten rám nézni.
-Visszavonom, nem lennél jó színész - nevettem ki. Erre finoman karon csapott, de velem nevetett. Hirtelen abbahagyta a nevetést és megragadta a karom.
-Készülj! - mondta halkan, de izgatottan. Már csak ketten várták előttünk, hogy az asztalhoz jussanak.
-Menj előttem! - néztem rá könyörgő tekintettel. Minden előjel nélkül rám tört valami pánikszerű félelem. Azt hittem, rosszul leszek.
-Cassie, jól érzed magad? - Amy aggódva méregetett - Sápadtnak tűnsz.
-Tökéletesen jól vagyok - motyogtam. Behunytam a szemem és vettem jó pár mély levegőt. Mikor felnéztem, mosolyogva meglöktem Amy vállát.
-Te jössz!
-Ó, tényleg - fordult az asztal felé. Chris már vigyorogva várta. Míg ők jól elbeszélgettek, leellenőriztem még egyszer utoljára a mappámat. Minden benne van, oké. Amy kért még egy aláírást a topjára - ami amúgy még mindig az enyém, de se baj - majd odaléptem melléjük én is.
-Szia, Cassie vagyok - tettem le Chris elé a róla készült rajzot.
-Hű, ezt te csináltad? Elképesztő, köszönöm - állt fel, hogy megöleljen. Aláírattam vele a pólómat, aztán továbbmentem volna, de Amy még mindig Dan-nel beszélgetett. Felfigyeltem, mikor meghallottam a saját nevemet.
-Igen, a legjobb barátnőm miatt jöttem. Cassie már régóta nagy rajongótok - intett felém Amy.
-Ezt mindig jó hallani - nevetett Dan.
-Na akkor kettesben hagylak titeket - kacsintott rám Amy és már Matt-tel nevetett valamin.
-Szóval Cassie? - mosolygott rám Dan. Megköszörültem a torkom.
-Igen - nevettem idegesen - Öhm, ezt neked készítettem - nyújtottam át a portrét.
-Ez fantasztikus, nagyon tehetséges vagy - mondta csillogó szemekkel.
-Kérhetnék egy közös képet? - kérdeztem halkan.
-Persze - pattant fel Dan. Lazán megkerülte az asztalt és megállt mellettem. Átölelte a derekamat, míg elkészítettem a fotót.
-Köszönöm - mosolyogtam fel rá. Legalább egy fejjel magasabb volt nálam.
-Ugyan, ez a legkevesebb - mondta. Vele is aláírattam a pólóm, és megölelt, aztán továbbálltam.
-Azta, ez én vagyok? - álmélkodott Matt, mikor odaadtam neki a rajzot - De élőben még jobban nézek ki, igaz? - kacsintott rám.
-Hát persze - öleltem át. Tőle is kértem egy aláírást, majd Josh-hoz léptem.
-Szia - kezdtem - Csak szeretné...
-Nincs mit - vágott a szavamba - Örülök, hogy sikerült örömet szereznem. Remélem, jól érzed magad! - mosolygott szélesen.
-Jobbat el sem tudnék képzelni! - vigyorogtam, mint egy idióta - Ez a tied - tettem le a rajzot az asztalra - És, hogy is mondjam - elkezdtem az alsó ajkamat harapdálni -, írtam egy dalt.
-Az jó - nézett kicsit értetlenül Josh.
-Öhm, nektek. Ti inspiráltátok - sóhajtottam - Ha nem bánod, szeretném neked adni - gyűrögettem a lapot a kezemben.
-Hű, ez megtisztelő - mondta biztatóan. Átadtam a papírt - Ígérem, majd megnézem - ölelt meg. Tőle is kértem egy aláírást, majd Max-hez léptem. Amy éppen aláíratta vele a topomat, aztán megölelte és félreállt, hogy megvárjon. Max arcából kifutott minden vér, mikor végigmért.
-Istenem, te nem változtál semmit - suttogta.

5. rész

-Amy, Amy, Amy! Fent vagy már? - kopogtam "finoman" az ajtaján. Pár lépést hallottam bentről, majd egy csattanást és Amy fájdalmas kiáltását. Aztán nyílt az ajtó és megláttam a barátnőmet. Biztos, hogy most kelt ki az ágyból.
-Reggelt! - mondta és ásított egy hatalmasat.
-Ööö, mit csináltál az előbb?
-Hát izé.. Megpróbáltam csukott szemmel eljutni az ajtóig - nevetett - Nem jött össze. Az ágy sarka kissé útban volt és egy picit bevágtam a sípcsontom.
-Ó, így már minden érthető - bólintottam - Na, de készülődnünk kell! Nem szeretnék utolsó lenni a sorban.
-Mi? Hány órát kapok? - kérdezte riadtan Amy.
-Te viccelsz? Hova készülődsz annyit? Így is gyönyörű vagy. Na, öltözz! - tapsoltam egyet, és mentem le reggelizni. Gyorsan ettem, elmosogattam. Visszamentem a szobámba a mappáért. Kinyitottam, leellenőriztem minden benne van-e, és becsuktam, de nem tettem le. Véletlenül sem maradhat itthon. A mappával a kezemben becsörtettem Amy szobájába. Épp a száját rúzsozta a tükrös asztalánál ülve.
-Tudtam én, hogy gyorsan is el tudsz készülni - mosolyogtam rá.
-Most az egyszer megerőltettem magam, mert szeretném, hogy ez a nap emlékezetes legyen neked - fordult felém, majd felállt és átölelt - Hol rejtegetted eddig ezt a pólódat? - kérdezte, mikor végigmért.
-Nem úgy mondanám, hogy rejtegettem, inkább csak megőriztem. Az első koncertre szerettem volna felvenni, és végre eljött az alkalom. - Imádtam a Hold Me Down-os pólómat. Egy héttel azután vettem, hogy beköltöztem Amy-hez.
-És hozzám mit szólsz? Beleolvadok majd a sok rajongóba? - kérdezte barátnőm. Végignéztem rajta, szaggatott rövid farmernaci és fehér top, hosszú szőke haját kibontva hagyta.
-Van egy olyan érzésem, hogy te mindig ki fogsz tűnni a tömegből - utaltam feltűnő szépségére és az átlagnál magasabb termetére. Amy elgondolkodó fejet vágott.
-Nincs még egy félve őrizgetett You Me At Six-es pólód?
-Ha tényleg szeretnéd egy rajongó látszatát kelteni, szívesen kölcsönadom a Sinners Never Sleep-es topomat. Biztos vagyok benne, hogy neked jobban fog állni mint nekem valaha - kacsintottam rá. Letettem a mappát az ágyra. Átmentem a szobámba, kiszedtem a szekrényből a topot és áthoztam Amy-nek.

-Na? Jó lesz?
-Hű! Lehet, hogy vissza sem adom - csillant fel a szeme. Valószínűleg megfelel kényes ízlésének.
-Jól van, persze - forgattam a szemeimet - De most már igyekezz! - Ránéztem az órámra. Hopp. - Amy! Hosszú sorban állásnak nézünk elébe - sóhajtottam.
-Basszus. Akkor ma nem reggelizem. Menjünk! - kapta fel Amy a topot, majd a táskáját, és rohantunk le.
-Még jó, hogy csináltam neked egy szendvicset. A kocsiban megeszed, most én vezetek - vettem fel a tornacipőmet. Bepattantunk a kocsiba. Még száz métert sem mentünk, mikor satuféket nyomtam. A balesetem ellenére sem félek így autót vezetni. Hátulról ránk dudáltak, Amy félrenyelt és véget nem érően köhögni kezdett. Kissé szabálytalanul megfordultam és hazahajtottam. Feltéptem az ajtót és rohantam Amy szobájába. Nem hiszem el, hogy azért is otthon hagytam az a rohadt mappát... Felkaptam az ágyról és kiviharzottam a házból, bezártam az ajtót és visszaültem az autóba. Mérgesen fújtattam, Amy aggódva nézett, de nem szólt. Legalább a köhögést abbahagyta. Beletapostam a gázba és alig vártam, hogy végre ott legyünk. Parkolóhelyet persze csak nagy sokára találtunk. Fél 12 körül odaértünk és tátva maradt a szám. Irtózatosan hosszú volt a sor. Kevésbé népszerű bandáért kellene rajonganom. Fél óra múlva már nagyon untam az egészet. Pár emberrel beszélgettünk, megdicsérték Amy felsőjét. Lassan haladt a sor. A mappámat szorongatva araszoltam előre. Örömmel konstatáltam, hogy még így is rengetegen állnak mögöttünk. Bő öt óra alatt elértük a bejáratot és megkaptuk a karszalagunkat. Amy izgatottnak tűnt. Hamarosan rám is átragadt a hangulata. Szótlanul beléptünk. Elég hátul álltunk, de már láttam őket. Nagyjából harminc rajongó várt még előttünk a sorára. Többségük sírt, páran teljesen lefagytak. Én egyre nehezebben vettem a levegőt, de higgadt maradtam. Megint feléjük néztem, és egy gyönyörű kék szempárral akadt össze a tekintetem. Daniel Flint. De a pillanat megszakadt. Nagyot dobbant a szívem, s inkább a földet pásztáztam.

4. rész

~Egy évvel ezelőtt

Egyedül ültem egy kávézó hátsó asztalánál. Azon tűnődtem, hogy kerültem ilyen helyzetbe. Hol rontottam el? A gondolataimból egy halk, remegő hang szakított ki.
-Leülhetek? Kérlek! - mondta egy feltűnően szép lány kisírt szemekkel. Körbenéztem, a hely zsúfolásig volt, tényleg csak nálam maradt szabad hely.
-Persze - próbáltam rámosolyogni, elég műre sikerült.
-Köszönöm - sóhajtott egyet, majd leült. Először csak szomorúan néztük egymást. Furcsa helyzet volt.
-Cassie vagyok - mondtam, csakhogy megtörjem a csendet.
-Én.. Amy vagyok - elcsuklott a hangja. Aztán összeszedte magát - Miért ültél itt egyedül?
-Ez egy hosszú történet - hajtottam le a fejem.
-Van időm - mondta biztatóan. Vettem egy mély levegőt.
-Pár órája engedtek ki a kórházból. Nem volt hová mennem. Azóta itt ülök és gondolkodom.
-Megkérdezhetem, mi történt veled? - érdeklődött nagyra nyílt szemekkel. Legalább a saját problémájáról eltereltem a figyelmét.
-Hogy megértsd, régebbről kell elkezdenem - mondtam, majd eltűnődtem, miért mesélem el egy vadidegennek a történetemet. Ő csak bólintott. Végül is valakivel meg kell beszélnem. Megértőnek tűnt és nagyon szimpatikus volt.
-19 évesen a kitűnő érettségimmel felvettek az álomegyetemre, szorgalmasan tanultam éjjel-nappal. De pár hónap után megismerkedtem egy sráccal, Dereknek hívták, igazi rosszfiú volt. Olyan 'szerelem első látásra' volt. Folyton együtt voltunk. Rávett, hogy ne járjak be az óráimra. Volt, hogy hetekig haza sem mentem. A szüleimmel csak veszekedni tudtam. Teljesen megváltoztam, Derek megváltoztatott, de nem vettem észre. A 21. születésnapom előtt két nappal kiderült, hogy terhes vagyok - próbáltam érzelemmentes hangon beszélni, de itt megakadtam, megremegett a hangom - Először Dereknek mondtam el, bízva abban, hogy támogatni fog. Fel sem merült bennem, hogy elvetetem. Ekkor hagyott faképnél - mondtam gúnyosan, de belül nagyon fájt, nem tudtam elfelejteni - Ezek után hazamentem. Utolsó reményem a szüleim szeretete volt, de mint kiderült, azt már rég elvesztettem. Mikor bejelentettem, hogy unokájuk lesz, azt mondták, hogy egy olcsó kurva vagyok, nem tudják hol rontották el a nevelésemet. Hozzám vágtak egy kevés pénzt, és közölték, hogy többé nem vagyok megtűrt személy ebben a házban. Magyarán soha többé nem akarnak látni. Úgy sírtam, mint még soha azelőtt. Fogtam minden cuccomat, bevágtam egy táskába. Gondoltam, akkor majd felnevelem a gyerekemet egyedül. Beültem az autóba és csak hajtottam. El akartam menekülni. Ebben egy hirtelen-felbukkanó kamion akadályozott meg - nevettem fel keserűen - A születésnapom reggelén egy kórházban ébredtem. Borzasztóan fájt mindenem, alig tudtam megmozdulni. Az orvos azt mondta, három bordám eltört, kettő megrepedt és agyrázkódásom volt, ezért egy ideig bent kell tartaniuk, és végül közölte, hogy elvetéltem - megint lehajtottam a fejem, felsóhajtottam, majd felnéztem a velem szemben ülő lesokkolódott lányra - Mikor megkérdeztem, hogy volt-e benn nálam valaki, azt mondta, a szüleimet értesítették, de nem, nem volt látogatóm. De ma kiengedtek, és - tártam szét a karom - most itt vagyok.
Istenem, milyen jó érzés volt ezt mind kiadni magamból, de Amy arckifejezéséből nem tudtam megállapítani, hogy sajnál vagy megvet, esetleg mindkettő. Mikor megszólalt, egészen rekedt volt a hangja:
-Nagyon sajnálom.
-Én is, de ha kérhetlek, most te beszélj - nem szerettem volna több időt fordítani a saját problémámra, nem tudtam vele mit tenni és lehet, hogy nem is akartam.
-Én is elvesztettem valakit - megint a könnyeivel küszködött - Tegnap volt a nagymamám temetése, ő volt a világ legrendesebb asszonya, ő is nevelt fel - nézett rám szomorúan.
-Részvétem - mondtam kissé megrendülten.
-Köszönöm... Már csak ő volt nekem - nagy levegőt vett, majd folytatta - Édesapám rendőr volt, 8 éves koromban szolgálat közben életét vesztette. Ezután anyám nem bírta összeszedni magát, a drogokhoz nyúlt és néha meg is vert. Pedig anyám gyönyörű nő volt, de tönkretette magát és a családunkat. Egyszer egy rossz pillanatában eltörte a bal karomat. A nagymamám ekkor döntött úgy, hogy magához vesz és feljelentette anyámat. A másnap kiérkező rendőrök azonban holtan találták, túladagolta magát - itt tartott egy hosszabb szünetet - Már alig emlékszem rá - nézett a távolba, mintha megpróbálná visszaidézné az édesanyját. A könnyei már felszáradtak, talán neki is jót tett ez a beszélgetés, aztán hirtelen felém fordult - Azt mondtad, hogy nincs hová menned, igaz? - valami izgatottság költözött a hangjába.
-Igaz, de úgy gondoltam, holnap nekiállok a lakáskeresésnek.
-És ma hol éjszakázol? - ó, ez eddig eszembe sem jutott. Kissé lefoglalt az önsajnálat, és már egészen hozzászoktam a kórházhoz. Rá kellett ébrednem, hogy most tényleg nincs hová mennem.
-Hát... - kezdtem, és megpróbáltam kitalálni valamit - majd egy.. - "barátnál" mondtam volna, de ha lenne, akkor nem itt ültem volna egyedül.
-Tudom, hogy csak most ismerkedtünk meg, de én szívesen látlak, Cassie. Sajnos most egyedül lakom. A nagymamám mindenét rám hagyta, a házával együtt. És nem kell a kanapén aludnod. Három hálószoba van és...
-Köszönöm - vágtam a szavába, szegény, már lassan könyörögni fog - Túl kedves vagy hozzám, nem érdemlem meg és nem szeretnélek kihasználni, de ez az egyetlen lehetőségem, úgyhogy nagyon köszönöm, elfogadom a meghívást - mosolyogtam rá. Azonnal felderült az arca.
-Hozzám is költözhetnél - jegyezte meg halkan.
-Nem szeretnék a terhedre lenni. Amúgy hány éves vagy? Nagyon fiatal arcod van.
-19 és fél, de nem tanultam tovább. Már egy éve dolgozom egy lemezboltban.
-Hű, az király lehet.
-Tényleg az, egész jól fizet, de alig kell valamit csinálni. Ha gondolod beajánllak a főnöknél.
-Az már túl sok szívesség lenne tőled.
-Ugyan, semmiség - mosolygott egyre szélesebben. Innentől egyre gördülékenyebbül haladt a beszélgetés. Olyan jól telt az idő, hogy az alkalmazottaknak úgy kellett kitessékelni minket a kávézóból zárórakor. Amy gyalog volt, úgyhogy hazavittem. A háza nagyon szép volt. Körbevezetett, aztán megmutatta a "saját" szobámat, megölelt, majd magamra hagyott. Saját fürdőszobám is volt. Azt hiszem, tudnék itt élni, de nem szeretném Amy életét felforgatni. Meg kellene változnom, megint. Az elkövetkező napokat mind lakáskereséssel töltöttem és Amy mindig elkísért. Nem volt hajlandó dolgozni menni, amíg nem biztos benne, hogy jó helyet választok és addig nála kellett laknom. A lehető összes szabad lakást megnéztük, de Amy mindegyikről lebeszélt. Kissé túlbuzgó volt, de a barátságunk egyre inkább erősödött. Végül annyira megszerettem, hogy egy hét hiábavaló lakásmustra után véglegesen hozzáköltöztem, és valóban beajánlott a főnöknek a lemezboltban, így már együtt jártunk dolgozni. Amy-nél jobb barátot, lakótársat nem is kívánhattam volna.

3. rész

Az elmúlt két napban egyszerűen nem bírok magammal. Máson sem jár az eszem csak a koncerten. Ott akarok már lenni. Csak nehogy csalódjak. De nem, az nem fog megtörténni. Olyan boldog vagyok, egész nap az ő számaikat éneklem. Nagy valószínűséggel Amy-t már kikészítettem. Szegény, nem tudom, hogy tűr meg még mindig, angyali türelme van. Holnap ilyenkor már Meet&Greet-en fogunk sorban állni. Erről jut eszembe, nem kellene adni valamit a srácoknak? Dehogynem. De mit? Sosem tudtam jól kifejezni magam. Írjak nekik levelet? Á, abban nem vagyok jó. Megvan! Mindig is jól művészkedtem. Készítek mindegyikőjükről egy rajzot. Az talán tetszeni fog nekik. Hamar kerítettem lapot, ceruzát, amit csak kell, és leültem a szobám padlójára. A zenét maxra felnyomtam, Amy talán ennyit még kibír. Belemerültem a munkába. Amy csak egyszer nyitott be, hogy miért gubóztam be a szobámba, de mikor meglátta, mit csinálok, mosolyogva magamra hagyott. Bő négy óra alatt készen is lettem és megcsodáltam a műveimet. Dan portréja meglepően jól sikerült. Talán tudatosan, talán nem, de az övével töltöttem a legtöbb időt. Nézegettem még a rajzokat, s elkezdett járni az agyam, azt hiszem, ihletet kaptam. A zenét kikapcsoltam, és felkaptam a gitáromat a sarokból. Papírt fogtam, és sebesen írni kezdtem a szöveget, míg el nem felejtem. Írtam egy dalt. Egy dalt, amit a You Me At Six inspirált. Régebben is próbálkoztam már dalírással, de az összes a kukában végezte. Mielőtt ez a dal is ott végezné, mert meggondolom magam, mielőtt kétségeim merülnének fel, mert nem elég jó, beletettem egy mappába a rajzokkal együtt. Mély levegőt vettem, majd becsuktam a mappát. Kinéztem az ablakomon át a csillagos égboltra. Csillagok? Mikor lett ilyen késő? - tűnődtem egy darabig, majd lementem a nappaliba. A tévé ment, de Amy aludt a kanapén. Gyorsan összedobtam két szendvicset, aztán elkezdtem ugrálni a kanapén Amy lábánál. Azonnal felriadt, és azzal a lendülettel le is esett. A padlón elterülve felnézett rám és elkapta a bokám, megrántotta, így én is mellette végeztem.
-Aúú! - kiáltottam fel, a hátsó felemet jól beütöttem. Szúrósan néztem Amy-re, aztán elnevettük magunkat.
-Úúúgy szeretlek! - ölelt át Amy, majd lassan fölálltunk
-Csináltam kaját. Éhes vagy? Gondolom nem ettél még.
-Aaa, köszi! - csillant fel a szeme. Asztalhoz ültünk és nekiestünk a szendvicsünknek.
-Te viszel valamit a srácoknak holnap? - kérdeztem, miután nyeltem egy nagyot.
-Persze, magamat - kuncogott Amy - Megtisztelem őket a jelenlétemmel. Nem is vagyok rajongó. Egy éve még azt sem tudtam, hogy léteznek.
-Egy éve még azt sem tudtad, hogy én létezem, most mégis veled lakom.
-Na igen - mondta távolba révedő tekintettel - Annyira más volt minden - hirtelen a szemembe nézett, az övé tele volt fájdalommal. Mindig elkomorodom, mikor visszagondolok arra az időre.
-De első pillanattól fogva megértettük egymást, mintha mindig is legjobb barátnők lettünk volna - mosolyogtam rá.
-Akkor ott sok minden megváltozott, mindkettőnk számára - szorította meg a kezem.

2. rész

Reggel korán ébredtem, úgyhogy úgy döntöttem, összeütök valami reggelit. Omlettre esett a választásom. Már éppen vettem ki őket a serpenyőből, mikor Amy a nyuszis papucsában lecsattogott a lépcsőn.
-Szép jó reggelt! - mosolyogtam rá. Nyúzott arccal nézett rám.
-Jobbat! - mondta, miközben elnyomott egy ásítást.
-Aludtál te valamit? - nevettem ki.
-Ajj, nem sokat, mert a szomszéd rohadt csivavája egész éjjel ugatott. Egyszer kinyírom azt a dögöt! - dühöngött Amy.
-Ugyan hagyd már, úgy se bántanád - legyintettem - Aludj füldugóval, vagy zenével, ahogy én szoktam.
-De az olyan kényelmetlen. Nem emlékszel, mikor vattát raktam a fülembe és orvoshoz kellett mennünk, mert nem tudtam kiszedni?
-Hogy is felejthetném el! Utána egy hétig csak kiabálva szólhattam hozzád, mert alig hallottál - idéztem fel a "szép" emlékeket. Ekkor megszólalt Amy telefonja, majdnem leesett a lépcsőn, úgy rohant fel az emeletre. Fejcsóválva néztem utána, aztán megterítettem. Egy idő után barátnőm vidáman ugrándozott le a lépcsőn.
-Mi ez a vigyor? - kérdeztem.
-Semmi - nézett rám nagy szemekkel. Aztán leült az asztalhoz és halkan dúdolgatva turkálta az omlettet. Nem értettem, mi lehet vele.
-Fontos hívást kaptál? - próbáltam kihúzni belőle valamit.
-Nem - mosolygott sejtelmesen. Hát vele aztán nem megyek sokra.
-Hát jó - hagytam rá - Én lassan elindulok a boltba. Te nem jössz?
-De persze, csak még rendbe szedem magam.
Elmosogattam, majd én is felmentem a szobámba. Emberi kinézetet varázsoltam magamnak, majd felkaptam a tornacipőm és elindultunk a bolt felé. Csak pár háztömbnyire volt a házunktól. Kitettük a nyitva táblát, de úgy gondoltam, ma sem lesz forgalmas napunk.
-Amy, átmegyek a hangszerekhez, oké?
-Persze, én itt leszek, ha kellenék - bólintott. Ez a kedvenc helyem az egész boltban, imádtam itt lenni. Elővettem a gyakran használt gitáromat és leültem a fotelba a sarokban. Próbáltam jól játszani, de mindig hibáztam. Végül már oda sem figyeltem, az ujjaim csak táncoltak a húrokon. A gondolataim mind-mind visszatértek a You Me at Six-hez. Ha Josh a városban van, akkor a többiek is? Vajon sokáig maradnak? Miért vannak itt? Nem tudtam a zenélésre figyelni, így felpattantam és visszamentem Amy-hez, éppen a számítógépnél ült.
-Ó, jó, hogy ott vagy. Megnéznéd nekem a You Me at Six koncert dátumait?
-Aha - mondta kicsit vonakodva - Miért kellene?
-Semmi különös, csak szeretném tudni. - Amy elkezdett gépelni, és egyre növekvő izgalommal vártam az eredményt. Megnyitott egy oldalt, ott volt az összes dátum. Végigfutottam őket, hirtelen megakadt egyen a szemem. Alexandra Palace, London, négy nap múlva. Tudtam! Hatalmas mosolyra húztam a szám, de a következő pillanatban ahogy jött, úgy le is hervadt. 'Sold Out!' Ezek viccelnek?! Könnyek gyűltek a szemembe. Elfordultam a monitortól.
-Cassie - szólt halkan Amy és a vállamra tette a kezét - Ne sírj! Tudod, meglepetésnek szántam és később akartam elmondani, de van két jegyem a londoni koncertjükre.
-Hogy mi? - kaptam fel azonnal a fejem, összezavarodtam.
-Tudtam, hogy ők a kedvenceid, egyszer kölcsönkértem az iPododat - nevetett - és jártam már a szobádban, kicsit nagy az a poszter a faladon. És pár napja Josh járt a boltban, te éppen nem voltál itt. Felismertem és elkezdtünk beszélgetni, számot cseréltünk. Moziba is én hívtam, úgy volt, hogy nem tud jönni, de mégis megjelent, a koncertről beszéltünk és rólad is, és majdnem lebuktattál minket. Reggel is vele beszéltem, akkor mondta, hogy szerzett nekünk jegyet. Nagyon sajnálom, de szerettelek volna meglepni. - A könnyeim elapadtak, egyszerűen ledöbbentem, majd kitört belőlem a nevetés. Amy először furcsán nézett rám, hogy minden rendben van-e, aztán nem bírta tovább, a nyakamba borult és együtt nevettünk.
-Úristen - törölgettem megint a könnyeimet, de most a nevetéstől -, neked aztán sikerült meglepned. Hogy tehetted ezt velem, te dög? Túl jól tudsz titkolózni, és ahogy a moziban improvizáltál, még csak nem is sejtettem semmit.
-Elmehetnék színésznek, nem igaz? - fényezte magát Amy, majd hirtelen komoly lett az arca - Akkor most szeretném bejelenteni, hogy van két jegyem a négy nap múlva tartandó You Me at Six koncertre és szeretném ha eljönnél velem.
-Ezt komolyan mondod? Mióta várok már erre! Nagyon-nagyon köszönöm! Örömmel elfogadom a meghívást - ujjongtam egy sort, majd szorosan megöleltem.

1. rész

-Igyekezz már, Amy! Még jegyet is kell vennünk! - siettettem, mert természetesen órák óta készülődik, pedig csak moziba megyünk.

-Nem foglaltál jegyet? - kérdezte, miközben a kedvenc magassarkújába lépett bele.

-Elfelejtettem, oké? Most már inkább induljunk.

-Jó, még hozom a kocsikulcsot és mehetünk is.
Mikor odaértünk szerencsére alig állt valaki sorban a pénztárnál. A leghátsó sorba kaptunk jegyet. Szuper. Két perc maradt kezdésig.
-Amy, menjünk, mindjárt kezdődik!
-Oké, csak még veszek popcorn-t, jó?
-Jó, de siess, ott a büfé. Megvárlak.
Természetesen nem tudta eldönteni mekkorát szeretne. Végül a legnagyobbat vette meg. Aztán odaadtam a jegyeinket az ajtó előtt álló férfinak, aki idióta vigyorral bámulta a barátnőmet. Megköszörültem a torkomat, így visszaadta a jegyeket és jó szórakozást kívánt. A terembe lépve mindenki minket bámult.
-Senkinek ne borítsd a nyakába a kajádat, oké? - figyelmeztettem a barátnőmet, szegény alig látott ki a hatalmas doboz mögül.
-Persze, figyelek. - mondta kuncogva.
Beszenvedtük magunkat a helyünkre, és megkönnyebbülve leültünk. Én csak üres tekintettel bámultam a vásznat, Amy pedig megpróbált halkan rágcsálni.
-Megmozdulnál? - kérdezte a barátnőm nevetve.
-Mi? Máris vége a filmnek? - értetlenkedtem.
-Aha. Elég vicces képet vágtál nagyjából végig, mint aki egy másik világban jár éppen.
-Hm.. Lehet, nem emlékszem semmire a filmből. Na mindegy, akkor menjünk - mondtam, és elindultam kifelé. Túl sok volt az ember és elvesztettem Amy-t. Jobbra-balra kapkodtam a fejemet, hátha megpillantom, és akkor megláttam. Ezt nem hiszem el! Amy éppen Josh Franceschi-vel beszélgetett. Ő ismeri a világ legjobb bandájának az énekesét? Hogy kerül egyáltalán ide? Elindultam feléjük, Josh éppen rámosolygott Amy-re, majd elsétált.

-Amy! Te ismered Josh-t? - értetlenkedtem, mikor végre odaértem a barátnőmhöz.
-Nem, csak most találkoztunk. Valaki nekem jött, ő pedig udvariasan felsegített, de mennie kellett - darálta el szinte egy szuszra - Várj, te honnan tudod a nevét?
-Évek óta rajongom a zenekaráért - mondtam és eszembe jutott, hogy mennyit köszönhetek az ő zenéjüknek is - De még sosem találkoztam velük és egyetlen koncertjükre sem jutottam még el - majd felsóhajtottam.
-Mi? - döbbent le kicsit - Ezt még nem is mondtad. Akkor valahogy itt tartottam volna még ideérsz. Nincs még itt valahol? - kezdett el forgolódni, de sajnos már sehol sem volt.
- Hagyd csak - öleltem meg Amy-t - De azért az kissé furcsa, hogy úgy ismerkedsz hírességekkel, hogy azt sem tudod, hogy híresek - jegyeztem meg nevetve.
-Nem hiszem el, hogy csak így hagytam elsétálni - hitetlenkedett Amy - Muszáj aludnom egyet, ez túl sok - kissé túldramatizálja, de mindegy.
-Menjünk haza! - mondtam. Aztán otthon csak lerúgtam a cipőm, és elindultam az emeletre.
-Jó éjt, Amy! - köszöntem el, de ő csak valamit motyogott, és bevánszorgott a szobájába. Bekapcsoltam az iPodomat és You Me At Six-et hallgatva fülhallgatóval a fülemben aludtam el.

Bevezető

A nevem Cassandra Martin. 22 éves vagyok. Egy éve elköltöztem otthonról, és most a legjobb barátnőmmel, Amy-vel lakom egy kis családi házban, London belvárosában. Mindketten egy lemezboltban dolgozunk eladóként, nagyon élvezzük. Van egy hangszerrészlegünk is, ha nincs vásárló, én mindig ott vagyok, és próbálkozom a zenéléssel, énekléssel. Ha elmondhatok valamit, az az, hogy a zene mindig ott van neked, bármin is mész keresztül. Az élet nem mindig egyszerű, de próbálom kihozni belőle a legtöbbet. 

You Me At Six