-Reggelt! - mondta és ásított egy hatalmasat.
-Ööö, mit csináltál az előbb?
-Hát izé.. Megpróbáltam csukott szemmel eljutni az ajtóig - nevetett - Nem jött össze. Az ágy sarka kissé útban volt és egy picit bevágtam a sípcsontom.
-Ó, így már minden érthető - bólintottam - Na, de készülődnünk kell! Nem szeretnék utolsó lenni a sorban.
-Mi? Hány órát kapok? - kérdezte riadtan Amy.
-Te viccelsz? Hova készülődsz annyit? Így is gyönyörű vagy. Na, öltözz! - tapsoltam egyet, és mentem le reggelizni. Gyorsan ettem, elmosogattam. Visszamentem a szobámba a mappáért. Kinyitottam, leellenőriztem minden benne van-e, és becsuktam, de nem tettem le. Véletlenül sem maradhat itthon. A mappával a kezemben becsörtettem Amy szobájába. Épp a száját rúzsozta a tükrös asztalánál ülve.
-Tudtam én, hogy gyorsan is el tudsz készülni - mosolyogtam rá.
-Most az egyszer megerőltettem magam, mert szeretném, hogy ez a nap emlékezetes legyen neked - fordult felém, majd felállt és átölelt - Hol rejtegetted eddig ezt a pólódat? - kérdezte, mikor végigmért.
-Nem úgy mondanám, hogy rejtegettem, inkább csak megőriztem. Az első koncertre szerettem volna felvenni, és végre eljött az alkalom. - Imádtam a Hold Me Down-os pólómat. Egy héttel azután vettem, hogy beköltöztem Amy-hez.
-És hozzám mit szólsz? Beleolvadok majd a sok rajongóba? - kérdezte barátnőm. Végignéztem rajta, szaggatott rövid farmernaci és fehér top, hosszú szőke haját kibontva hagyta.
-Van egy olyan érzésem, hogy te mindig ki fogsz tűnni a tömegből - utaltam feltűnő szépségére és az átlagnál magasabb termetére. Amy elgondolkodó fejet vágott.
-Nincs még egy félve őrizgetett You Me At Six-es pólód?
-Ha tényleg szeretnéd egy rajongó látszatát kelteni, szívesen kölcsönadom a Sinners Never Sleep-es topomat. Biztos vagyok benne, hogy neked jobban fog állni mint nekem valaha - kacsintottam rá. Letettem a mappát az ágyra. Átmentem a szobámba, kiszedtem a szekrényből a topot és áthoztam Amy-nek.
-Hű! Lehet, hogy vissza sem adom - csillant fel a szeme. Valószínűleg megfelel kényes ízlésének.
-Jól van, persze - forgattam a szemeimet - De most már igyekezz! - Ránéztem az órámra. Hopp. - Amy! Hosszú sorban állásnak nézünk elébe - sóhajtottam.
-Basszus. Akkor ma nem reggelizem. Menjünk! - kapta fel Amy a topot, majd a táskáját, és rohantunk le.
-Még jó, hogy csináltam neked egy szendvicset. A kocsiban megeszed, most én vezetek - vettem fel a tornacipőmet. Bepattantunk a kocsiba. Még száz métert sem mentünk, mikor satuféket nyomtam. A balesetem ellenére sem félek így autót vezetni. Hátulról ránk dudáltak, Amy félrenyelt és véget nem érően köhögni kezdett. Kissé szabálytalanul megfordultam és hazahajtottam. Feltéptem az ajtót és rohantam Amy szobájába. Nem hiszem el, hogy azért is otthon hagytam az a rohadt mappát... Felkaptam az ágyról és kiviharzottam a házból, bezártam az ajtót és visszaültem az autóba. Mérgesen fújtattam, Amy aggódva nézett, de nem szólt. Legalább a köhögést abbahagyta. Beletapostam a gázba és alig vártam, hogy végre ott legyünk. Parkolóhelyet persze csak nagy sokára találtunk. Fél 12 körül odaértünk és tátva maradt a szám. Irtózatosan hosszú volt a sor. Kevésbé népszerű bandáért kellene rajonganom. Fél óra múlva már nagyon untam az egészet. Pár emberrel beszélgettünk, megdicsérték Amy felsőjét. Lassan haladt a sor. A mappámat szorongatva araszoltam előre. Örömmel konstatáltam, hogy még így is rengetegen állnak mögöttünk. Bő öt óra alatt elértük a bejáratot és megkaptuk a karszalagunkat. Amy izgatottnak tűnt. Hamarosan rám is átragadt a hangulata. Szótlanul beléptünk. Elég hátul álltunk, de már láttam őket. Nagyjából harminc rajongó várt még előttünk a sorára. Többségük sírt, páran teljesen lefagytak. Én egyre nehezebben vettem a levegőt, de higgadt maradtam. Megint feléjük néztem, és egy gyönyörű kék szempárral akadt össze a tekintetem. Daniel Flint. De a pillanat megszakadt. Nagyot dobbant a szívem, s inkább a földet pásztáztam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése