-Nem foglaltál jegyet? - kérdezte, miközben a kedvenc magassarkújába lépett bele.
-Elfelejtettem, oké? Most már inkább induljunk.
-Jó, még hozom a kocsikulcsot és mehetünk is.
Mikor odaértünk szerencsére alig állt valaki sorban a pénztárnál. A leghátsó sorba kaptunk jegyet. Szuper. Két perc maradt kezdésig.
-Amy, menjünk, mindjárt kezdődik!
-Oké, csak még veszek popcorn-t, jó?
-Jó, de siess, ott a büfé. Megvárlak.
Természetesen nem tudta eldönteni mekkorát szeretne. Végül a legnagyobbat vette meg. Aztán odaadtam a jegyeinket az ajtó előtt álló férfinak, aki idióta vigyorral bámulta a barátnőmet. Megköszörültem a torkomat, így visszaadta a jegyeket és jó szórakozást kívánt. A terembe lépve mindenki minket bámult.
-Senkinek ne borítsd a nyakába a kajádat, oké? - figyelmeztettem a barátnőmet, szegény alig látott ki a hatalmas doboz mögül.
-Persze, figyelek. - mondta kuncogva.
Beszenvedtük magunkat a helyünkre, és megkönnyebbülve leültünk. Én csak üres tekintettel bámultam a vásznat, Amy pedig megpróbált halkan rágcsálni.
-Megmozdulnál? - kérdezte a barátnőm nevetve.
-Mi? Máris vége a filmnek? - értetlenkedtem.
-Aha. Elég vicces képet vágtál nagyjából végig, mint aki egy másik világban jár éppen.
-Hm.. Lehet, nem emlékszem semmire a filmből. Na mindegy, akkor menjünk - mondtam, és elindultam kifelé. Túl sok volt az ember és elvesztettem Amy-t. Jobbra-balra kapkodtam a fejemet, hátha megpillantom, és akkor megláttam. Ezt nem hiszem el! Amy éppen Josh Franceschi-vel beszélgetett. Ő ismeri a világ legjobb bandájának az énekesét? Hogy kerül egyáltalán ide? Elindultam feléjük, Josh éppen rámosolygott Amy-re, majd elsétált.
-Amy! Te ismered Josh-t? - értetlenkedtem, mikor végre odaértem a barátnőmhöz.
-Nem, csak most találkoztunk. Valaki nekem jött, ő pedig udvariasan felsegített, de mennie kellett - darálta el szinte egy szuszra - Várj, te honnan tudod a nevét?
-Évek óta rajongom a zenekaráért - mondtam és eszembe jutott, hogy mennyit köszönhetek az ő zenéjüknek is - De még sosem találkoztam velük és egyetlen koncertjükre sem jutottam még el - majd felsóhajtottam.
-Mi? - döbbent le kicsit - Ezt még nem is mondtad. Akkor valahogy itt tartottam volna még ideérsz. Nincs még itt valahol? - kezdett el forgolódni, de sajnos már sehol sem volt.
- Hagyd csak - öleltem meg Amy-t - De azért az kissé furcsa, hogy úgy ismerkedsz hírességekkel, hogy azt sem tudod, hogy híresek - jegyeztem meg nevetve.
-Nem hiszem el, hogy csak így hagytam elsétálni - hitetlenkedett Amy - Muszáj aludnom egyet, ez túl sok - kissé túldramatizálja, de mindegy.
-Menjünk haza! - mondtam. Aztán otthon csak lerúgtam a cipőm, és elindultam az emeletre.
-Jó éjt, Amy! - köszöntem el, de ő csak valamit motyogott, és bevánszorgott a szobájába. Bekapcsoltam az iPodomat és You Me At Six-et hallgatva fülhallgatóval a fülemben aludtam el.
Mikor odaértünk szerencsére alig állt valaki sorban a pénztárnál. A leghátsó sorba kaptunk jegyet. Szuper. Két perc maradt kezdésig.
-Amy, menjünk, mindjárt kezdődik!
-Oké, csak még veszek popcorn-t, jó?
-Jó, de siess, ott a büfé. Megvárlak.
Természetesen nem tudta eldönteni mekkorát szeretne. Végül a legnagyobbat vette meg. Aztán odaadtam a jegyeinket az ajtó előtt álló férfinak, aki idióta vigyorral bámulta a barátnőmet. Megköszörültem a torkomat, így visszaadta a jegyeket és jó szórakozást kívánt. A terembe lépve mindenki minket bámult.
-Senkinek ne borítsd a nyakába a kajádat, oké? - figyelmeztettem a barátnőmet, szegény alig látott ki a hatalmas doboz mögül.
-Persze, figyelek. - mondta kuncogva.
Beszenvedtük magunkat a helyünkre, és megkönnyebbülve leültünk. Én csak üres tekintettel bámultam a vásznat, Amy pedig megpróbált halkan rágcsálni.
-Megmozdulnál? - kérdezte a barátnőm nevetve.
-Mi? Máris vége a filmnek? - értetlenkedtem.
-Aha. Elég vicces képet vágtál nagyjából végig, mint aki egy másik világban jár éppen.
-Hm.. Lehet, nem emlékszem semmire a filmből. Na mindegy, akkor menjünk - mondtam, és elindultam kifelé. Túl sok volt az ember és elvesztettem Amy-t. Jobbra-balra kapkodtam a fejemet, hátha megpillantom, és akkor megláttam. Ezt nem hiszem el! Amy éppen Josh Franceschi-vel beszélgetett. Ő ismeri a világ legjobb bandájának az énekesét? Hogy kerül egyáltalán ide? Elindultam feléjük, Josh éppen rámosolygott Amy-re, majd elsétált.
-Amy! Te ismered Josh-t? - értetlenkedtem, mikor végre odaértem a barátnőmhöz.
-Nem, csak most találkoztunk. Valaki nekem jött, ő pedig udvariasan felsegített, de mennie kellett - darálta el szinte egy szuszra - Várj, te honnan tudod a nevét?
-Évek óta rajongom a zenekaráért - mondtam és eszembe jutott, hogy mennyit köszönhetek az ő zenéjüknek is - De még sosem találkoztam velük és egyetlen koncertjükre sem jutottam még el - majd felsóhajtottam.
-Mi? - döbbent le kicsit - Ezt még nem is mondtad. Akkor valahogy itt tartottam volna még ideérsz. Nincs még itt valahol? - kezdett el forgolódni, de sajnos már sehol sem volt.
- Hagyd csak - öleltem meg Amy-t - De azért az kissé furcsa, hogy úgy ismerkedsz hírességekkel, hogy azt sem tudod, hogy híresek - jegyeztem meg nevetve.
-Nem hiszem el, hogy csak így hagytam elsétálni - hitetlenkedett Amy - Muszáj aludnom egyet, ez túl sok - kissé túldramatizálja, de mindegy.
-Menjünk haza! - mondtam. Aztán otthon csak lerúgtam a cipőm, és elindultam az emeletre.
-Jó éjt, Amy! - köszöntem el, de ő csak valamit motyogott, és bevánszorgott a szobájába. Bekapcsoltam az iPodomat és You Me At Six-et hallgatva fülhallgatóval a fülemben aludtam el.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése