3. rész

Az elmúlt két napban egyszerűen nem bírok magammal. Máson sem jár az eszem csak a koncerten. Ott akarok már lenni. Csak nehogy csalódjak. De nem, az nem fog megtörténni. Olyan boldog vagyok, egész nap az ő számaikat éneklem. Nagy valószínűséggel Amy-t már kikészítettem. Szegény, nem tudom, hogy tűr meg még mindig, angyali türelme van. Holnap ilyenkor már Meet&Greet-en fogunk sorban állni. Erről jut eszembe, nem kellene adni valamit a srácoknak? Dehogynem. De mit? Sosem tudtam jól kifejezni magam. Írjak nekik levelet? Á, abban nem vagyok jó. Megvan! Mindig is jól művészkedtem. Készítek mindegyikőjükről egy rajzot. Az talán tetszeni fog nekik. Hamar kerítettem lapot, ceruzát, amit csak kell, és leültem a szobám padlójára. A zenét maxra felnyomtam, Amy talán ennyit még kibír. Belemerültem a munkába. Amy csak egyszer nyitott be, hogy miért gubóztam be a szobámba, de mikor meglátta, mit csinálok, mosolyogva magamra hagyott. Bő négy óra alatt készen is lettem és megcsodáltam a műveimet. Dan portréja meglepően jól sikerült. Talán tudatosan, talán nem, de az övével töltöttem a legtöbb időt. Nézegettem még a rajzokat, s elkezdett járni az agyam, azt hiszem, ihletet kaptam. A zenét kikapcsoltam, és felkaptam a gitáromat a sarokból. Papírt fogtam, és sebesen írni kezdtem a szöveget, míg el nem felejtem. Írtam egy dalt. Egy dalt, amit a You Me At Six inspirált. Régebben is próbálkoztam már dalírással, de az összes a kukában végezte. Mielőtt ez a dal is ott végezné, mert meggondolom magam, mielőtt kétségeim merülnének fel, mert nem elég jó, beletettem egy mappába a rajzokkal együtt. Mély levegőt vettem, majd becsuktam a mappát. Kinéztem az ablakomon át a csillagos égboltra. Csillagok? Mikor lett ilyen késő? - tűnődtem egy darabig, majd lementem a nappaliba. A tévé ment, de Amy aludt a kanapén. Gyorsan összedobtam két szendvicset, aztán elkezdtem ugrálni a kanapén Amy lábánál. Azonnal felriadt, és azzal a lendülettel le is esett. A padlón elterülve felnézett rám és elkapta a bokám, megrántotta, így én is mellette végeztem.
-Aúú! - kiáltottam fel, a hátsó felemet jól beütöttem. Szúrósan néztem Amy-re, aztán elnevettük magunkat.
-Úúúgy szeretlek! - ölelt át Amy, majd lassan fölálltunk
-Csináltam kaját. Éhes vagy? Gondolom nem ettél még.
-Aaa, köszi! - csillant fel a szeme. Asztalhoz ültünk és nekiestünk a szendvicsünknek.
-Te viszel valamit a srácoknak holnap? - kérdeztem, miután nyeltem egy nagyot.
-Persze, magamat - kuncogott Amy - Megtisztelem őket a jelenlétemmel. Nem is vagyok rajongó. Egy éve még azt sem tudtam, hogy léteznek.
-Egy éve még azt sem tudtad, hogy én létezem, most mégis veled lakom.
-Na igen - mondta távolba révedő tekintettel - Annyira más volt minden - hirtelen a szemembe nézett, az övé tele volt fájdalommal. Mindig elkomorodom, mikor visszagondolok arra az időre.
-De első pillanattól fogva megértettük egymást, mintha mindig is legjobb barátnők lettünk volna - mosolyogtam rá.
-Akkor ott sok minden megváltozott, mindkettőnk számára - szorította meg a kezem.