7. rész

~Max

-Majd a koncerten - öleltem meg Amy-t, és a következő rajongó felé fordultam. A felismerés olyan hirtelen tört rám, hogy éreztem ahogy a vér kifut az arcomból. Mindig is reméltem, hogy valamikor újra összefutok Maggie-vel. De sosem gondoltam, hogy tényleg meg fog történni.
-Istenem, te nem változtál semmit - suttogtam, hogy csak ő hallja. Jó, természetesen sokat változott, de bárhol felismerném. Nem láttam már vagy.. mennyi? Tizenhárom éve? Úgy tűnt ez elég hosszú idő ahhoz, hogy ő ne emlékezzen rám. Semmi jelét nem láttam, hogy felismerné bennem azt a kissrácot, akivel három nyáron át szomszédok voltak - Maggie? Nem emlékszel rám, igaz? - sóhajtottam.
-Cassie vagyok - vonta össze a szemöldökét. Nem lehet, hogy ez a lány nem ő. Felálltam az asztaltól, és megálltam vele szemben. Lassan az állához emeltem a kezem és a hüvelykujjammal végigsimítottam egy szinte láthatatlan hegen. Én tudtam, hogy ott van. Leesett a diófáról, amire azért mászott fel, mert én azt mondtam, hogy úgy sem tud. - Ezt miattam szerezted - néztem a szemébe. Elgondolkodott egy pillanatra, majd tágra nyílt szemekkel bámult rám és hitetlenül megrázta a fejét.
-Mikey? - most először szólalt meg, gyenge volt a hangja. Széles mosollyal bólintottam - Úristen, Mikey! - kiáltotta, és a nyakamba borult. Szorosan átölelt - Nem hiszem el, hogy te vagy az - húzódott el könnyes szemmel, majd gyanúsan méregetni kezdett - Várj, te hazudtál a nevedről? Te Max Helyer vagy, az Isten szerelmére!
-Inkább csak füllentettem - hajtottam le a fejem - Michael-ként mutatkoztam be, emlékszel? Az a második nevem.
-De miért tetted?
-Hát, tudod, mikor kiderült, hogy egy két évvel fiatalabb kislánnyal kell jópofiznom, nem igazán rajongtam az ötletért - húztam el a számat - Azt hittem idegesítő leszel. Nagyobbat nem is tévedhettem volna. De féltem, hogy esetleg megharagszol, ha megtudod. Plusz addigra már lett egy olyan becenevem, amin senki más nem hívott - öleltem meg újra - De te miért mondtad azt, hogy Cassie vagy? - toltam el magamtól, hogy láthassam az arcát - Ne mondd, hogy a Margaret a második neved, és te sem akartál nekem rendesen bemutatkozni!
-Dehogyis, én nem ítélkezem látatlanban - ütött finoman karon - A Cassandra a második nevem, egy éve azt használom - elkezdte a cipőjét nézegetni - Akkor kezdtem új életet. Gondoltam a névváltoztatás jó kezdet lenne - vonta meg a vállát. Körbenéztem, és láttam, hogy már majdnem minden fej felénk fordult a teremben.
-Hé, ígérem, még kereslek, de feltartjuk a sort - megpusziltam  a homlokát, és siettem volna vissza a helyemre, de elkapta a kezem és belenyomott egy rajzot, majd boldogan mosolyogva elrohant.

6. rész

~Dan

A srácokkal csak ültünk az asztalnál, vártuk a rajongókat. Csak néztem a véget nem érő sort. Szerettem a rajongóinkat, de ezeket az alkalmakat nem igazán. Sosem éreztem helyesnek az asztalon áthajolva beszélgetni velük, megölelni őket. Párszor körbenéztem a teremben. Egyszer csak megakadt a tekintetem egy magas, szőke lányon.
-Hé, Josh - böktem meg a vállát Matt-en átnyúlva, míg volt egy szabad pillanatom.
-Mi van, haver? - kérdezte két poszter dedikálása között.
-Az ott nem a te csajod? - intettem a szőkeség felé.
-Ki? - kapta fel a fejét Josh, majd meglátta kire utaltam és beleütött a karomba - Ő nem a csajom - de azért szélesen elmosolyodott. - Szóval eljöttek.
-Jöttek? - zavarodtam össze - Nem csak... - hogy is hívják? Valami A betűs, majd egy kis szünet után kinyögtem - ...Amy-t hívtad meg? - De Josh a figyelmét már az asztal előtt álló rajongóinknak szentelte, úgyhogy valószínűleg meg sem hallotta a kérdésemet. Újra Amy felé fordultam. Feltűnően csinos volt. Izgatottan mosolygott és megszorította a mellette álló lány kezét. Aha, szóval rá vonatkozott a többesszám. Egy nagy mappát tartott az oldala mellett, mintha kincsre vigyázna. Néha körbepillantott a teremben. Nem tudtam levenni róla a szemeimet. Volt benne valami különleges. Újra nézelődni kezdett, s ez alkalommal sikerült elkapnom a tekintetét. Igéző, sötétbarna szempárral találtam szemben magam. Elsőre hűvösnek tűnt, de biztos voltam benne, hogy mély érzelmek rejtőznek alatta.
-...és ekkor jöttem rá, hogy rátok mindig számíthatok. A zenétek megmentette az életemet. Hatalmas köszönettel tartozom, Dan - megráztam a fejem, és az előttem álló lányra néztem. Ölelésre nyitotta a karjait. Kis fáziskéséssel reagáltam.
-Én köszönöm, hogy segíthettem - öleltem meg. Úristen, mióta beszélhetett már hozzám? Remélem nem olyan rég óta. Koncentrálj, Daniel, koncentrálj! Ezután már minden figyelmemet az éppen soron következő rajongóra fordítottam.

~Cassie

-Jól láttam, amit láttam? - kérdezte Amy önelégülten vigyorogva - Komolyan mondom, itt izzik a levegő - kezdte el legyezni magát.
-Te mégis miről beszélsz? - húztam fel a szemöldököm. Éreztem, hogy a vörös egyik kellemes árnyalata költözött az arcomra.
-Természetesen rólad és a jólfésült dobosról hihetetlenül cuki kék szemekkel - vigyorgott - Ugye ő a dobos? - bizonytalanodott el.
-Igen, ő a dobos és igen, gyönyörű szemei vannak, amúgy Dan-nek hívják, de semmi nem történt - zártam le a témát.
-Aha, szóval a semmi miatt kalandoztál el percekre - bólogatott Amy sokatmondóan. Gyilkos tekintettel néztem rá - Jól van, békén hagylak. De azért meg kell hagyni, tényleg jól néz ki.
-Amy! - nevettem fel hitetlenül.
-Oké, befejeztem - emelte fel ártatlanul a kezeit - Amúgy kissé utánanéztem a bandának, úgyhogy már többé-kevésbé ismerem őket - váltott témát.
-Ennek örülök. Ki tudja? Lehet, hogy a végén nagyobb rajongó leszel, mint én.
-Az nem lenne nehéz - legyintett - Végül is te csak titokban imádod őket. Még nekem sem meséltél róluk - karba tett kézzel megpróbált sértődötten rám nézni.
-Visszavonom, nem lennél jó színész - nevettem ki. Erre finoman karon csapott, de velem nevetett. Hirtelen abbahagyta a nevetést és megragadta a karom.
-Készülj! - mondta halkan, de izgatottan. Már csak ketten várták előttünk, hogy az asztalhoz jussanak.
-Menj előttem! - néztem rá könyörgő tekintettel. Minden előjel nélkül rám tört valami pánikszerű félelem. Azt hittem, rosszul leszek.
-Cassie, jól érzed magad? - Amy aggódva méregetett - Sápadtnak tűnsz.
-Tökéletesen jól vagyok - motyogtam. Behunytam a szemem és vettem jó pár mély levegőt. Mikor felnéztem, mosolyogva meglöktem Amy vállát.
-Te jössz!
-Ó, tényleg - fordult az asztal felé. Chris már vigyorogva várta. Míg ők jól elbeszélgettek, leellenőriztem még egyszer utoljára a mappámat. Minden benne van, oké. Amy kért még egy aláírást a topjára - ami amúgy még mindig az enyém, de se baj - majd odaléptem melléjük én is.
-Szia, Cassie vagyok - tettem le Chris elé a róla készült rajzot.
-Hű, ezt te csináltad? Elképesztő, köszönöm - állt fel, hogy megöleljen. Aláírattam vele a pólómat, aztán továbbmentem volna, de Amy még mindig Dan-nel beszélgetett. Felfigyeltem, mikor meghallottam a saját nevemet.
-Igen, a legjobb barátnőm miatt jöttem. Cassie már régóta nagy rajongótok - intett felém Amy.
-Ezt mindig jó hallani - nevetett Dan.
-Na akkor kettesben hagylak titeket - kacsintott rám Amy és már Matt-tel nevetett valamin.
-Szóval Cassie? - mosolygott rám Dan. Megköszörültem a torkom.
-Igen - nevettem idegesen - Öhm, ezt neked készítettem - nyújtottam át a portrét.
-Ez fantasztikus, nagyon tehetséges vagy - mondta csillogó szemekkel.
-Kérhetnék egy közös képet? - kérdeztem halkan.
-Persze - pattant fel Dan. Lazán megkerülte az asztalt és megállt mellettem. Átölelte a derekamat, míg elkészítettem a fotót.
-Köszönöm - mosolyogtam fel rá. Legalább egy fejjel magasabb volt nálam.
-Ugyan, ez a legkevesebb - mondta. Vele is aláírattam a pólóm, és megölelt, aztán továbbálltam.
-Azta, ez én vagyok? - álmélkodott Matt, mikor odaadtam neki a rajzot - De élőben még jobban nézek ki, igaz? - kacsintott rám.
-Hát persze - öleltem át. Tőle is kértem egy aláírást, majd Josh-hoz léptem.
-Szia - kezdtem - Csak szeretné...
-Nincs mit - vágott a szavamba - Örülök, hogy sikerült örömet szereznem. Remélem, jól érzed magad! - mosolygott szélesen.
-Jobbat el sem tudnék képzelni! - vigyorogtam, mint egy idióta - Ez a tied - tettem le a rajzot az asztalra - És, hogy is mondjam - elkezdtem az alsó ajkamat harapdálni -, írtam egy dalt.
-Az jó - nézett kicsit értetlenül Josh.
-Öhm, nektek. Ti inspiráltátok - sóhajtottam - Ha nem bánod, szeretném neked adni - gyűrögettem a lapot a kezemben.
-Hű, ez megtisztelő - mondta biztatóan. Átadtam a papírt - Ígérem, majd megnézem - ölelt meg. Tőle is kértem egy aláírást, majd Max-hez léptem. Amy éppen aláíratta vele a topomat, aztán megölelte és félreállt, hogy megvárjon. Max arcából kifutott minden vér, mikor végigmért.
-Istenem, te nem változtál semmit - suttogta.

5. rész

-Amy, Amy, Amy! Fent vagy már? - kopogtam "finoman" az ajtaján. Pár lépést hallottam bentről, majd egy csattanást és Amy fájdalmas kiáltását. Aztán nyílt az ajtó és megláttam a barátnőmet. Biztos, hogy most kelt ki az ágyból.
-Reggelt! - mondta és ásított egy hatalmasat.
-Ööö, mit csináltál az előbb?
-Hát izé.. Megpróbáltam csukott szemmel eljutni az ajtóig - nevetett - Nem jött össze. Az ágy sarka kissé útban volt és egy picit bevágtam a sípcsontom.
-Ó, így már minden érthető - bólintottam - Na, de készülődnünk kell! Nem szeretnék utolsó lenni a sorban.
-Mi? Hány órát kapok? - kérdezte riadtan Amy.
-Te viccelsz? Hova készülődsz annyit? Így is gyönyörű vagy. Na, öltözz! - tapsoltam egyet, és mentem le reggelizni. Gyorsan ettem, elmosogattam. Visszamentem a szobámba a mappáért. Kinyitottam, leellenőriztem minden benne van-e, és becsuktam, de nem tettem le. Véletlenül sem maradhat itthon. A mappával a kezemben becsörtettem Amy szobájába. Épp a száját rúzsozta a tükrös asztalánál ülve.
-Tudtam én, hogy gyorsan is el tudsz készülni - mosolyogtam rá.
-Most az egyszer megerőltettem magam, mert szeretném, hogy ez a nap emlékezetes legyen neked - fordult felém, majd felállt és átölelt - Hol rejtegetted eddig ezt a pólódat? - kérdezte, mikor végigmért.
-Nem úgy mondanám, hogy rejtegettem, inkább csak megőriztem. Az első koncertre szerettem volna felvenni, és végre eljött az alkalom. - Imádtam a Hold Me Down-os pólómat. Egy héttel azután vettem, hogy beköltöztem Amy-hez.
-És hozzám mit szólsz? Beleolvadok majd a sok rajongóba? - kérdezte barátnőm. Végignéztem rajta, szaggatott rövid farmernaci és fehér top, hosszú szőke haját kibontva hagyta.
-Van egy olyan érzésem, hogy te mindig ki fogsz tűnni a tömegből - utaltam feltűnő szépségére és az átlagnál magasabb termetére. Amy elgondolkodó fejet vágott.
-Nincs még egy félve őrizgetett You Me At Six-es pólód?
-Ha tényleg szeretnéd egy rajongó látszatát kelteni, szívesen kölcsönadom a Sinners Never Sleep-es topomat. Biztos vagyok benne, hogy neked jobban fog állni mint nekem valaha - kacsintottam rá. Letettem a mappát az ágyra. Átmentem a szobámba, kiszedtem a szekrényből a topot és áthoztam Amy-nek.

-Na? Jó lesz?
-Hű! Lehet, hogy vissza sem adom - csillant fel a szeme. Valószínűleg megfelel kényes ízlésének.
-Jól van, persze - forgattam a szemeimet - De most már igyekezz! - Ránéztem az órámra. Hopp. - Amy! Hosszú sorban állásnak nézünk elébe - sóhajtottam.
-Basszus. Akkor ma nem reggelizem. Menjünk! - kapta fel Amy a topot, majd a táskáját, és rohantunk le.
-Még jó, hogy csináltam neked egy szendvicset. A kocsiban megeszed, most én vezetek - vettem fel a tornacipőmet. Bepattantunk a kocsiba. Még száz métert sem mentünk, mikor satuféket nyomtam. A balesetem ellenére sem félek így autót vezetni. Hátulról ránk dudáltak, Amy félrenyelt és véget nem érően köhögni kezdett. Kissé szabálytalanul megfordultam és hazahajtottam. Feltéptem az ajtót és rohantam Amy szobájába. Nem hiszem el, hogy azért is otthon hagytam az a rohadt mappát... Felkaptam az ágyról és kiviharzottam a házból, bezártam az ajtót és visszaültem az autóba. Mérgesen fújtattam, Amy aggódva nézett, de nem szólt. Legalább a köhögést abbahagyta. Beletapostam a gázba és alig vártam, hogy végre ott legyünk. Parkolóhelyet persze csak nagy sokára találtunk. Fél 12 körül odaértünk és tátva maradt a szám. Irtózatosan hosszú volt a sor. Kevésbé népszerű bandáért kellene rajonganom. Fél óra múlva már nagyon untam az egészet. Pár emberrel beszélgettünk, megdicsérték Amy felsőjét. Lassan haladt a sor. A mappámat szorongatva araszoltam előre. Örömmel konstatáltam, hogy még így is rengetegen állnak mögöttünk. Bő öt óra alatt elértük a bejáratot és megkaptuk a karszalagunkat. Amy izgatottnak tűnt. Hamarosan rám is átragadt a hangulata. Szótlanul beléptünk. Elég hátul álltunk, de már láttam őket. Nagyjából harminc rajongó várt még előttünk a sorára. Többségük sírt, páran teljesen lefagytak. Én egyre nehezebben vettem a levegőt, de higgadt maradtam. Megint feléjük néztem, és egy gyönyörű kék szempárral akadt össze a tekintetem. Daniel Flint. De a pillanat megszakadt. Nagyot dobbant a szívem, s inkább a földet pásztáztam.