9. rész

~Josh

Amint lejöttünk a színpadról, az öltözőszoba felé vettem az irányt. Ledobtam magam az egyik kanapéra és elővettem a telefonomat. A Twitter bejegyzéseket látva úgy tűnt, a rajongóink meg voltak elégedve a koncerttel. Aztán írtam egy SMS-t Abbi-nek:
"Szia szépségem! 
A turnénak vége és nem tudok veled ünnepelni. Mikor jössz haza? Nagyon hiányzol!
Josh xx"
Tudom, hogy minden egyes nap beszéltünk telefonon, de nem érem be a hangjával. Hiányzik. Rendben van, hogy tölt pár hetet a családjával, de jó lenne, ha hazajönne. Fáradtan felsóhajtottam és elhajítottam a telefonomat a kanapé másik végébe.
-Matt, hol vannak a többiek? - kérdeztem az egyetlen elérhető személytől a szobában.
-Chewy mint látod telefonál - intett a fel-alá járkáló Chris felé - Azt hiszem, Georginával beszél. Dan-t nem láttam. Max pedig bejött, aztán egyből ki is ment azzal a szándékkal, hogy előkeríti Maggie-t vagy Cassie-t vagy nem tudom, hogy hívják - mondta egyhangúan és meghúzta a sörét.
-Meglepően komornak tűnsz - néztem rá gyanúsan.
-Ha néha figyelnél a körülötted zajló dolgokra, láttad volna, hogy a barátnőm egy pillanattal ezelőtt még itt volt, de kapott egy hívást és minden magyarázat nélkül távozott, de biztosított róla, hogy siet vissza.
-Addig megvan, hogy a színpad széléről végignézte a koncertet, de még most sem értem, miért vagy ilyen.
-Tudod, én nem szeretem, ha nem tudok valamiről - duzzogott.
-Semmi baj, Matty - álltam fel és megsimogattam a fejét - Én körülnézek odakint - mondtam és az ajtóhoz sétáltam. A kezem már a kilincsen volt, mikor magától kinyílt az ajtó, és egy igen vidám Max nekem ütközött.
-Á, Josh! Nézd kiket szereztem! - állt félre és egy boldogságtól sugárzó, mégis idegesnek tűnő Cassie-vel és egy magabiztosan mosolygó Amy-vel találtam szemben magam. A sort Dan zárta, akire végre visszakerült a fekete inge.
-Örülök, hogy idetaláltatok - mondtam és udvariasan az ajtó mellé állva beinvitáltam őket - Hölgyeim, kérem fáradjanak beljebb!
-Milyen udvarias! - reagált először Amy. Visszaültem a kanapéra és a szőkeség lehuppant mellém - Még egyszer szeretném megköszönni, hogy szereztél nekünk jegyet - hálálkodott és nyomott egy puszit az arcomra. Komolyan mondom, mintha enyhe áramütés ért volna, bizsergett az arcom
-Én pedig még egyszer elmondom, hogy örülök, hogy szerezhettem nektek egy jó napot - mosolyogtam rá.
-Soha nem láttam még Cassie-t ilyen boldognak - nézett a barátnője felé, aki Max és Matt közé szorult a másik kanapén. Mire mindenki helyet talált, Chris is csatlakozott hozzánk.
-És milyen volt az első sorból figyelni a koncertet? - kérdeztem a lányoktól. Cassie már nyitotta a száját, hogy válaszoljon, de Matt közbevágott.
-Várj, várj, hadd találjam ki! Életed legnagyobb élménye volt, minden egyes percét élvezted és azt kívántad, bárcsak soha ne érne véget? - Cassie mintha kissé elpirult volna, Matt pedig önelégülten vigyorgott.
-Aha, valami ilyesmi - motyogta a lány.
-Hé, csak vicceltem, de mindig ilyen érzelmeket váltok ki az emberekből - nevetett Matt és megint meghúzta a sörét. Úgy gondolom, már nem durcás. - Kedvenc pillanat? - kérdezte aztán. A lányok nagyon elgondolkodva néztek.
-Mikor a The Swarm alatt azt kérted, Josh, hogy bízzunk benned és szó szerint mindenkit padlóra küldtél - fordult felém Amy - És leírhatatlan érzés volt mikor utána mindenki egyszerre ugrott fel.
-Jól van, Joshua, azt hiszem, szereztél egy új rajongót - veregette meg Chris nevetve a vállamat. Csak mosolyogtam Amy felcsillanó szemein. Eddig fel sem tűnt, hogy ugyanolyan kék szemei vannak, mint nekem. Hozzá jobban passzol.
-Cassie? Neked? - érdeklődött Max.
-Nehéz egyet kiemelni. Imádtam a hangulatot, a fényeket, a kivetítőt mögöttetek és nagyon meghatott, hogy a Cold Night előtt megemlékeztetek Kurt Cobain-ről. A húsz éve elhunyt legenda - itt szünetet tartott és egy széles mosollyal az arcán folytatta - Az egész olyan felemelő volt - Mindenki egyetértően bólogatott. Mellettem Amy a táskájában kutakodni. Egyből kiszúrtam benne egy egész profinak kinéző fényképezőgépet.
-Fotóztál a koncert alatt? - néztem rá kíváncsian. Ő csak bólintott, a kezembe nyomta a gépet és tovább kutatott - Amúgy mit keresel? - kérdeztem, míg elkezdtem átnézni a képeit. Nagyon jók voltak.

 Végül győztesen felmutatta a telefonját. Természetesen a táskája legalján volt.
-Azt hittem, az enyém volt, de nem - zárta le a képernyőjét sóhajtva - Srácok, valakinek rezgett a telója - mondta hangosabban, hogy mindenki hallja. Feléledt bennem a remény, hogy Abbi visszaírt és már mentem volna a kanapé másik végéhez, ahová előzőleg hajítottam a telefonomat, de Matt kijelentése megállított.
-Holly azt írta, hogy úgy tíz perc múlva itt lesz és hoz valami meglepetést is, de nem tudom, mit vagy hogy egyáltalán kinek - összehúzta a szemöldökét, ahogy a telefonja képernyőjét bámulva felolvasta nekünk az üzenetet.
-Akkor nagyjából tíz perc múlva mehetünk partyzni! - kiáltott fel Dan jó hangulatban - Cassie, Amy, ti is velünk jöttök, ugye? - nézett rájuk izgatottan.
-Még szép - vágta rá Amy - Nem tudtok megszabadulni tőlem - nevetett fel. Cassie jóval bizonytalanabbnak tűnt.
-Ha senkinek nem baj, akkor szívesen csatlakozom én is - nézett körbe félve.
-Ez az! - éljeneztünk mindnyájan. Emlékezetes estének nézünk elébe.

8. rész

~Cassie

Te jó ég! Ez életem legjobb napja! Hatalmas mosollyal az arcomon siettem Amy-hez.
-Mi a fene volt ez? - kérdezte minden bevezető nélkül. Nagy vonalakban elmeséltem neki, hogy három egymást követő nyarat Maxék szomszédjában töltöttem, hogy hogyan lettünk jóban, hogy azóta nem találkoztunk, és hogy fogalmam sem volt róla, hogy a gyerekkori barátom a kedvenc együttesemben gitározik. Ő tényleg rengeteget változott. Amy egyre nagyobb döbbentséggel hallgatta a mondandómat. Végül ennyit tudott kinyögni:
-Hűha! - és nevetni kezdett - Nem vagy semmi, te lány! - aztán belém karolt és a színpad felé vettük az irányt. A rajongókat Meet&Greet-ről hamarabb beengedték, így Amy-vel eljutottunk a kordonokig. A maradék két órát beszélgetéssel, és a helyünk megtartásáért folyó állandó küzdelemmel töltöttük. Aztán az egész közönség egy emberként kiáltott, sikított fel, mikor a You Me At Six besétált. Max-et figyeltem, tudtam, hogy engem keres a tömegben. Hamarosan meg is talált és szélesen elmosolyodott. Aztán felcsendült a Too Young To Feel This Old és mindenki megőrült. Josh-sal együtt énekeltem a szöveget és közben Amy-vel ütemre ugráltunk. Soha nem éreztem még ilyen felszabadultnak magam.
-Hogy vagytok ma este? - kiáltotta Josh a mikrofonba. Csak artikulálatlan ordítást hallottam mindenhonnan és én is becsatlakoztam. Amy elővette a fényképezőgépét és lőtt pár képet mind a srácokról, mind a közönségről. A koncert folyamán Max tekintete még jó párszor találkozott az enyémmel. Nem tudom hány számmal később Amy beleordított a fülembe, másképpen nem tudtunk kommunikálni.
-Dan téged bámul! - Felnéztem a színpadra, és tényleg. A dobok mögül azok a hihetetlen kék szemek engem néztek. A pólója már lekerült róla, így megcsodálhattam az izmait. Mosolyogva viszonoztam a pillantását, de hátulról elég rendesen meglöktek, így félre kellett néznem. Néhány alkalommal még sikerült elkapnom a tekintetét. A mosolyom a koncert végéig töretlen maradt. Még Max egyik pengetőjét is sikerült megszereznem, és Matt rám kacsintott.
-Köszönjük, fantasztikus közönség vagytok! - búcsúzott Josh. Dan behajította az ütőit a tömegbe, aztán lesétáltak a színpadról. Elképesztő hangzavar volt. Amy-vel arra vártunk, hogy meginduljanak az emberek, mikor a nevemet kiáltotta egy mély férfi hang. Megfordultam és Dan-nel találtam szemben magam. A kordon másik oldalán állt.
-Szia! Eszméletlen jó voltál - mondtam -, mármint az egész banda elképesztő volt - tettem hozzá.
-Bocsáss meg, de nem hallak - kiáltotta. Még közelebb mentem a kordonhoz, pedig a koncert alatt már szinte eggyéváltam vele, annyira nagy volt a nyomás hátulról. Ekkor két erős kar fonódott a derekam köré és átemelt a kordonon.
-Sajnálom, eléggé megizzadtam - szabadkozott - Szóval mit is mondtál? - kérdezte és kisfiúsan rám mosolygott, amitől pillangók éledtek a gyomromban.
-Én... - Miről beszéltem egyáltalán? Nem tudok tisztán gondolkodni míg így néz rám - Csak azt, hogy jók voltatok.

~Dan

-Örülök, hogy nem okoztunk csalódást - mosolyogtam még mindig. Most vagy soha, Daniel - Szóval arra gondoltam, hogy nem lenne-e kedved... - de ekkor félbeszakítottak. Ezt nem hiszem el.
-Találd ki, hogy ki vagyok! - mondta Max Cassie mögé lépve és a kezeivel eltakarta a lány szemeit. Cassie forgolódni kezdett a hang forrását kutatva. Sikerült lefejtenie Max kezeit és egy boldog 'Mikey' kiáltással szorosan megölelte. Még színpadra lépés előtt kifaggattuk Max-et a Meet&Greet-es jelenetről, de minden magyarázata ellenére furcsának találtam ezt a régi barátos sztorit. Vajon több van köztük egyszerű barátságnál? Kényelmetlenül álldogáltam, míg ők ketten beszélgettek.
-Hé, a világért sem szeretnélek kirángatni a merengésedből, de nem segítenél? - Oldalranéztem, Amy lovaglóülésben ült a kordon tetején. Visszafojtottam egy nevetést és lesegítettem onnan.
-Huh, köszi - villantott egy mosolyt és kisöpört egy kósza tincset az arcából.
-Igazán nincs mit - villantottam meg én is a szívdöglesztő mosolyomat.
-Amy! - kiáltott felénk Cassie -  Képzeld szereztem bejutást a backstage-be - kacsintott cinkosul Max-re. Persze, ájuljatok el. Pont ezt akartam felajánlani Cassie-nek, mikor Max felbukkant. Magamban mérgelődve sétáltam az öltözőszobánk felé. Azért örültem, hogy a lányok is velünk tartanak, de egy kissé vesztesnek éreztem magamat.
-Biztos vagyok benne, hogy ő is kedvel - várt be Amy, míg Cassie és Max elöl mentek.
-Mi? - néztem rá értetlenül.
-Cassie - mondta a szemét forgatva - Eléggé ismerem a barátnőmet, hogy tudjam, ha tetszik neki valaki, ami amúgy szinte soha nem történik meg, és látom rajtad, hogy neked sem közömbös.
-Te olvasol az emberekben?
-Néha jók a megérzéseim, és csak azért mondtam el, mert rendesnek tűnsz. De nagyon vigyázz rá! - váltott komoly hangnemre.
-Még egy rendes beszélgetésünk sem volt, hova gondolsz.. mintha annyi közöm lenne Cassie-hez - motyogtam.
-Hé, fel a fejjel! Még bármi megtörténhet - mosolygott Amy és biztatóan megszorította a kezem.

7. rész

~Max

-Majd a koncerten - öleltem meg Amy-t, és a következő rajongó felé fordultam. A felismerés olyan hirtelen tört rám, hogy éreztem ahogy a vér kifut az arcomból. Mindig is reméltem, hogy valamikor újra összefutok Maggie-vel. De sosem gondoltam, hogy tényleg meg fog történni.
-Istenem, te nem változtál semmit - suttogtam, hogy csak ő hallja. Jó, természetesen sokat változott, de bárhol felismerném. Nem láttam már vagy.. mennyi? Tizenhárom éve? Úgy tűnt ez elég hosszú idő ahhoz, hogy ő ne emlékezzen rám. Semmi jelét nem láttam, hogy felismerné bennem azt a kissrácot, akivel három nyáron át szomszédok voltak - Maggie? Nem emlékszel rám, igaz? - sóhajtottam.
-Cassie vagyok - vonta össze a szemöldökét. Nem lehet, hogy ez a lány nem ő. Felálltam az asztaltól, és megálltam vele szemben. Lassan az állához emeltem a kezem és a hüvelykujjammal végigsimítottam egy szinte láthatatlan hegen. Én tudtam, hogy ott van. Leesett a diófáról, amire azért mászott fel, mert én azt mondtam, hogy úgy sem tud. - Ezt miattam szerezted - néztem a szemébe. Elgondolkodott egy pillanatra, majd tágra nyílt szemekkel bámult rám és hitetlenül megrázta a fejét.
-Mikey? - most először szólalt meg, gyenge volt a hangja. Széles mosollyal bólintottam - Úristen, Mikey! - kiáltotta, és a nyakamba borult. Szorosan átölelt - Nem hiszem el, hogy te vagy az - húzódott el könnyes szemmel, majd gyanúsan méregetni kezdett - Várj, te hazudtál a nevedről? Te Max Helyer vagy, az Isten szerelmére!
-Inkább csak füllentettem - hajtottam le a fejem - Michael-ként mutatkoztam be, emlékszel? Az a második nevem.
-De miért tetted?
-Hát, tudod, mikor kiderült, hogy egy két évvel fiatalabb kislánnyal kell jópofiznom, nem igazán rajongtam az ötletért - húztam el a számat - Azt hittem idegesítő leszel. Nagyobbat nem is tévedhettem volna. De féltem, hogy esetleg megharagszol, ha megtudod. Plusz addigra már lett egy olyan becenevem, amin senki más nem hívott - öleltem meg újra - De te miért mondtad azt, hogy Cassie vagy? - toltam el magamtól, hogy láthassam az arcát - Ne mondd, hogy a Margaret a második neved, és te sem akartál nekem rendesen bemutatkozni!
-Dehogyis, én nem ítélkezem látatlanban - ütött finoman karon - A Cassandra a második nevem, egy éve azt használom - elkezdte a cipőjét nézegetni - Akkor kezdtem új életet. Gondoltam a névváltoztatás jó kezdet lenne - vonta meg a vállát. Körbenéztem, és láttam, hogy már majdnem minden fej felénk fordult a teremben.
-Hé, ígérem, még kereslek, de feltartjuk a sort - megpusziltam  a homlokát, és siettem volna vissza a helyemre, de elkapta a kezem és belenyomott egy rajzot, majd boldogan mosolyogva elrohant.