~Dan
A srácokkal csak ültünk az asztalnál, vártuk a rajongókat. Csak néztem a véget nem érő sort. Szerettem a rajongóinkat, de ezeket az alkalmakat nem igazán. Sosem éreztem helyesnek az asztalon áthajolva beszélgetni velük, megölelni őket. Párszor körbenéztem a teremben. Egyszer csak megakadt a tekintetem egy magas, szőke lányon.
-Hé, Josh - böktem meg a vállát Matt-en átnyúlva, míg volt egy szabad pillanatom.
-Mi van, haver? - kérdezte két poszter dedikálása között.
-Az ott nem a te csajod? - intettem a szőkeség felé.
-Ki? - kapta fel a fejét Josh, majd meglátta kire utaltam és beleütött a karomba - Ő nem a csajom - de azért szélesen elmosolyodott. - Szóval eljöttek.
-Jöttek? - zavarodtam össze - Nem csak... - hogy is hívják? Valami A betűs, majd egy kis szünet után kinyögtem - ...Amy-t hívtad meg? - De Josh a figyelmét már az asztal előtt álló rajongóinknak szentelte, úgyhogy valószínűleg meg sem hallotta a kérdésemet. Újra Amy felé fordultam. Feltűnően csinos volt. Izgatottan mosolygott és megszorította a mellette álló lány kezét. Aha, szóval rá vonatkozott a többesszám. Egy nagy mappát tartott az oldala mellett, mintha kincsre vigyázna. Néha körbepillantott a teremben. Nem tudtam levenni róla a szemeimet. Volt benne valami különleges. Újra nézelődni kezdett, s ez alkalommal sikerült elkapnom a tekintetét. Igéző, sötétbarna szempárral találtam szemben magam. Elsőre hűvösnek tűnt, de biztos voltam benne, hogy mély érzelmek rejtőznek alatta.
-...és ekkor jöttem rá, hogy rátok mindig számíthatok. A zenétek megmentette az életemet. Hatalmas köszönettel tartozom, Dan - megráztam a fejem, és az előttem álló lányra néztem. Ölelésre nyitotta a karjait. Kis fáziskéséssel reagáltam.
-Én köszönöm, hogy segíthettem - öleltem meg. Úristen, mióta beszélhetett már hozzám? Remélem nem olyan rég óta. Koncentrálj, Daniel, koncentrálj! Ezután már minden figyelmemet az éppen soron következő rajongóra fordítottam.
~Cassie
-Jól láttam, amit láttam? - kérdezte Amy önelégülten vigyorogva - Komolyan mondom, itt izzik a levegő - kezdte el legyezni magát.
-Te mégis miről beszélsz? - húztam fel a szemöldököm. Éreztem, hogy a vörös egyik kellemes árnyalata költözött az arcomra.
-Természetesen rólad és a jólfésült dobosról hihetetlenül cuki kék szemekkel - vigyorgott - Ugye ő a dobos? - bizonytalanodott el.
-Igen, ő a dobos és igen, gyönyörű szemei vannak, amúgy Dan-nek hívják, de semmi nem történt - zártam le a témát.
-Aha, szóval a semmi miatt kalandoztál el percekre - bólogatott Amy sokatmondóan. Gyilkos tekintettel néztem rá - Jól van, békén hagylak. De azért meg kell hagyni, tényleg jól néz ki.
-Amy! - nevettem fel hitetlenül.
-Oké, befejeztem - emelte fel ártatlanul a kezeit - Amúgy kissé utánanéztem a bandának, úgyhogy már többé-kevésbé ismerem őket - váltott témát.
-Ennek örülök. Ki tudja? Lehet, hogy a végén nagyobb rajongó leszel, mint én.
-Az nem lenne nehéz - legyintett - Végül is te csak titokban imádod őket. Még nekem sem meséltél róluk - karba tett kézzel megpróbált sértődötten rám nézni.
-Visszavonom, nem lennél jó színész - nevettem ki. Erre finoman karon csapott, de velem nevetett. Hirtelen abbahagyta a nevetést és megragadta a karom.
-Készülj! - mondta halkan, de izgatottan. Már csak ketten várták előttünk, hogy az asztalhoz jussanak.
-Menj előttem! - néztem rá könyörgő tekintettel. Minden előjel nélkül rám tört valami pánikszerű félelem. Azt hittem, rosszul leszek.
-Cassie, jól érzed magad? - Amy aggódva méregetett - Sápadtnak tűnsz.
-Tökéletesen jól vagyok - motyogtam. Behunytam a szemem és vettem jó pár mély levegőt. Mikor felnéztem, mosolyogva meglöktem Amy vállát.
-Te jössz!
-Ó, tényleg - fordult az asztal felé. Chris már vigyorogva várta. Míg ők jól elbeszélgettek, leellenőriztem még egyszer utoljára a mappámat. Minden benne van, oké. Amy kért még egy aláírást a topjára - ami amúgy még mindig az enyém, de se baj - majd odaléptem melléjük én is.
-Szia, Cassie vagyok - tettem le Chris elé a róla készült rajzot.
-Hű, ezt te csináltad? Elképesztő, köszönöm - állt fel, hogy megöleljen. Aláírattam vele a pólómat, aztán továbbmentem volna, de Amy még mindig Dan-nel beszélgetett. Felfigyeltem, mikor meghallottam a saját nevemet.
-Igen, a legjobb barátnőm miatt jöttem. Cassie már régóta nagy rajongótok - intett felém Amy.
-Ezt mindig jó hallani - nevetett Dan.
-Na akkor kettesben hagylak titeket - kacsintott rám Amy és már Matt-tel nevetett valamin.
-Szóval Cassie? - mosolygott rám Dan. Megköszörültem a torkom.
-Igen - nevettem idegesen - Öhm, ezt neked készítettem - nyújtottam át a portrét.
-Ez fantasztikus, nagyon tehetséges vagy - mondta csillogó szemekkel.
-Kérhetnék egy közös képet? - kérdeztem halkan.
-Persze - pattant fel Dan. Lazán megkerülte az asztalt és megállt mellettem. Átölelte a derekamat, míg elkészítettem a fotót.
-Köszönöm - mosolyogtam fel rá. Legalább egy fejjel magasabb volt nálam.
-Ugyan, ez a legkevesebb - mondta. Vele is aláírattam a pólóm, és megölelt, aztán továbbálltam.
-Azta, ez én vagyok? - álmélkodott Matt, mikor odaadtam neki a rajzot - De élőben még jobban nézek ki, igaz? - kacsintott rám.
-Hát persze - öleltem át. Tőle is kértem egy aláírást, majd Josh-hoz léptem.
-Szia - kezdtem - Csak szeretné...
-Nincs mit - vágott a szavamba - Örülök, hogy sikerült örömet szereznem. Remélem, jól érzed magad! - mosolygott szélesen.
-Jobbat el sem tudnék képzelni! - vigyorogtam, mint egy idióta - Ez a tied - tettem le a rajzot az asztalra - És, hogy is mondjam - elkezdtem az alsó ajkamat harapdálni -, írtam egy dalt.
-Az jó - nézett kicsit értetlenül Josh.
-Öhm, nektek. Ti inspiráltátok - sóhajtottam - Ha nem bánod, szeretném neked adni - gyűrögettem a lapot a kezemben.
-Hű, ez megtisztelő - mondta biztatóan. Átadtam a papírt - Ígérem, majd megnézem - ölelt meg. Tőle is kértem egy aláírást, majd Max-hez léptem. Amy éppen aláíratta vele a topomat, aztán megölelte és félreállt, hogy megvárjon. Max arcából kifutott minden vér, mikor végigmért.
-Istenem, te nem változtál semmit - suttogta.
